Képzelje el egy pillanatra, hogy Ön egy lyukas hordó, amiben víz (pénz) van, ez a víz (pénz) azonban szünet nélkül csordogál az alul és oldalt lévô lyukakon. Alul állandóan folyik, amíg egyáltalán van minek folynia: ezek az Ön lakbér-, élelmiszer-, benzin- és hasonló kiadásai. Az oldalsó lyukakon csak akkor folyik, ha elég magasan áll: ezek azok a költekezések, amiket Ön csak olyankor enged meg magának, amikor éppen megengedheti ôket magának. Az Ön hordójába több különbözô, többé vagy kevésbé hozzáférhetô forrásból folyik a víz (a pénz): ilyenek a munkaadóktól származó jövedelmek, az esetleges vevôitôl befolyó pénz, a lottónyeremények, a szociális támogatások és más, többé vagy kevésbé vékony sugárban becsorgó pénzek.
A pénz lényegében mindig eltûnik, amikor elfolyik Öntôl és ha egyáltalán elôfordul olyasmi, hogy mégis visszaforog valahogy az Ön jövedelmébe, akkor ez teljesen a véletlen mûve. Mivel az Ön forrásai nem egészen megbízhatók, Önt általában a hordójában lévô víz szintjének magassága foglalkoztatja, és így van ezzel mindenki más is. Úgy tûnik, senki sem igazán elégedett ezzel a szinttel. Amikor Ön egy másik emberrel cserél, akkor a víz az egyik hordóból a másikba folyik. Itt mindenki csak magával törôdik. Csak egy bolond gondolhatja, hogy talán másként is lehetne. Ahogy az egyes emberek a társadalomban, éppúgy az egyes társadalmak is a világpiacon egy nagy túlélési verseny résztvevôi, és ezt a versenyt gazdasági csereaktusokkal játszák.
Minthogy ez így van, a játékban résztvevôk alapvetô stratégiái és taktikái a versenyképességre való tekintettel válogatódnak ki. A legtöbb ember számára ez annyira nyilvánvaló, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán tudják akár elképzelni is, hogy esetleg más játékokat is lehetne játszani, amelyek másfajta viselkedést igényelnek.
Ha már egyer a pénzt kiadtuk, akkor teljesen mindegy, hogy mire ment el; elment és nincs semmi okunk azt gondolni, hogy valaha is visszatér hozzánk. Ez alapvetôen a pénz egyetemes átválthatóságának strukturális következménye, továbbá annak, hogy a pénzteremtés folyamatát távoli helyeken szabályozzák.
A pénz tehát jön és megy, és annak, ahogy befolyik, semmi köze ahhoz, ahogy kifolyik. Az igazi meghatározó tényezô a piac láthatatlan keze; ez úgy intézi, hogy a pénz a legolcsóbb kínálati források felé folyjék.
A lyukas hordó hasonlat nemcsak az egyes emberek vagy az egyes üzleti vállakozások gazdasági helyzetére jellemzô: minden közösség ilyen helyzetben van, a legkisebb falutól fel egészen a nemzetgazdaságig.
Mindegyiknak annyija van, amennyije éppen van; amikor költenek, elmegy a pénz; amikor jövedelemhez jutnak, befolyik. A helyi közösségen belül a pénz egyik embertôl a másikig folyik és jövedelemhez juttatja a helyieket - egészen addig, amíg valaki el nem költi a közösségen kívül, például úgy, hogy elmegy nyaralni; vagy mondjuk úgy, hogy gépeket, felszerelést vagy élelmiszert vásárol a közösségen kívül. Minden közösség a bevételek és kiadások többé-kevésbé törékeny egyensúlyának világában él. Innen az a törekvés, hogy exportáljon, ezzel növelve a bevételt; és innen a “Vásárolj hazai árut” típusú bíztatások is: ez utóbbiaknak az a céljuk, hogy a pénzt otthon tartsák. Az ország, a régió, a város, a falu—mind-mind rémisztô példáit annak az igyekezetnek, hogy miként próbáljuk még a lelkünket is eladni a külpiacokon.
A szokványos pénznek van két olyan tulajdonsága, amelyek miatt nem igazán hatékony a helyi közösség számára. 1) A szokványos pénznek, mivel mindenütt elkölthetô, nincs semmiféle eredendô hajlama arra, hogy a helyi közösségen belüli körforgásban maradjon. 2) A szokványos pénz a helyi közösségen kívüli hatóságoktól származik. E két tulajdonság együttes hatásaként a helyi közösség erôsen függ olyan körülményektôl, amelyek rajta kívül esnek és amelyekre nincs semmiféle befolyása.
Ennek következtében az ilyen közösségek pusztán földrajzi értelemben közösségek, önirányító szervezetük nincs, vagy ha van, akkor fejletlen.
Úgy tûnik, nem sok olyan eszköz létezik, amelynek segítségével a helyi közösségeket a szokványos pénz áramlása feletti racionális igazgatásra lehetne ösztönözni vagy kényszeríteni. Nem vagy csak nehezen lehetne olyan feltételeket teremteni a helyi közösség határain, amelyek káros következmények (például piaci szigorítások) nélkül is képesek lennének meggátolni a szokásos pénzkiáramlást. Az azonban minden további nélkül lehetséges, hogy egy speciális helyi fizetôeszközt teremtsünk, amely képes biztosítani a pénzkínálatot az adott közösségen belül, egyszerûen azért, mert a helyi közösségen kívül használhatatlan és ezért nem is tartanak rá igényt, illetve nem fogadják el.
Ha egy közösségnek saját pénze van, megteremtheti a teljes foglalkoztatást mindazon emberek számára, akik akarnak dolgozni és van valamilyen szaktudásuk: ez lehet bármi, amire a helyi közösségen belül kereslet van. Többé már nem fordulhat elô az az eset, hogy bizonyos munkák elvégzésére lenne ugyan igény, és lennének emberek is, akik szívesen elvégeznék ezeket a munkákat, de mégsem dolgozhatnak, mert nincs pénz. Szemben a szokványos pénzzel, amely általában elhagyja a helyi közösséget, hogy a lehetô legolcsóbb munkát vagy árut vegye meg, a helyi pénz szükségképpen helyben marad, helyben forog. A saját pénzzel rendelkezô közösség képes olyan átgondolt és a közösségnek megfelelô fejlôdési irányokat kialakítani és fenntartani, amelyeket a külsô események csak minimális mértékben zavarhatnak meg.
Úgy tûnik, kevesen veszik észre, hogy a pénz manapság puszta ígéret arra, hogy valami értéket kapunk majd érte cserében. Érdekes módon, ha ezeket az ígérvényeket az állam bocsájtja ki, amely valamennyi intézmény közül a legkevésbé megbízható, akkor hajlandók vagyunk kereskedni velük; ugyanakkor viszont nem igazán bízunk meg egymásban mint egyénekben. Hogy a dolgok így állnak, annak alapvetôen két oka van:
(1) az egyén elszigetelôdése a helyi közösségtôl;
(2) a személyes felelôsség- és kockázatvállalás hanyatlása.
Értelmesebb dolog, ha a pénzrendszert inkább olyan egyének ígéreteire alapozzuk, akik a közösséget alkotják és tényleges értéktermelôk. Az ígéret, amire itt gondolunk, nem az, hogy a kapott javakat azonnak ki kell fizetni a közösségnek (már tudjuk, hogy az effajta kötelezettségvállalások nagyon is függenek olyan külsô körülményektôl, amelyeket nincs módunkban befolyásolni), hanem az, hogy valamikor a jövôben bizonyos idôráfordítással vagy javakkal fogjuk kiegyenlíteni a kapott értéket. Ezt csak az hiusíthatja meg, ha a kötelezettség-vállaló maghal vagy csökönyösen nem hajlandó teljesíteni az ígéretét.
Mármost ha Önök kölcsönösen megbíznak egymás szavában és ennek köszönhetôen meg tudnak teremteni egy helyi pénzt, amely a helyi közösségben forog—nos, akkor miért is ne tennék meg?
A LETSystem, [Local Exchange Trade System (magyarul Helyi Cserekereskedelmi Rendszer)] önszabályozó gazdasági hálózat, amely lehetôvé teszi a tagjai számára, hogy saját pénzt bocsásssanak ki és tartsanak fenn egy lehatárolt rendszerben. A LETSystem tulajonképpen olyasmi, mint egy bank, és a LETSystem tagjának lenni annyi, mint (még egy) bankszámlával rendelkezni. A tagok számláit zöld pénzben vezetik, amelynek egységei megfelelnek a rendes pénznek, de ezt a pénzt sohasem kell betenni és kivenni sem lehet. Minden számla nulláról indul és a tagok a zöld pénzt csak más tagokkal való cseréikben használhatják. A rendszer így mindig tökéletesen egyensúlyban van: a tagok tartozásai és követelései pontosan kiegyenlítik egymást. Ilymódon egy helyi pénzrendszer jön létre, amelynek hatékonyságát a következô megegyezések biztosítják:
1) Az eladás vagy a vétel mindig önkéntes.
2) Bármely számlatulajdonos ismerheti bármelyik másik egyenlegét és forgalmát.
3) Nincs kamat.
4) Az adminisztratív költségek fedezése belsô pénzben történik és a számlákról kerül levonásra kezelési költség címén.
A LETSystem képes arra, hogy stabilizálja önmagát, indítási költségei minimálisak, mûködése kezdettôl fogva önfenntartó, még akkor is, ha a rendszer teljesítôképességének csak egy töredékét használják ki. Az adminisztráció egyszerû és nem kíván semmiféle speciális képzettséget.
Henry Ford azt mondta, hogy a jó konstrukció “egyszerû és világos”. A LETSystem, ahogy azt az imént leírtuk, mindezideig a létezô legegyszerûbb és a legvilágosabb módszer a kereskedésnek nevezett adok-kapok könyvelésére.
A LETSystem lehetôvé teszi tagjai számára, hogy a hivatalos pénzrendszertôl függetlenül, mintegy amellett, azzal párhuzamosan, saját pénzt bocsássanak ki és tartsanak fenn. Lehetôvé teszi a közösségeknek, hogy stabilizálják és támogassák saját helyi gazdaságukat - anélkül hogy csökkenteniük kellene az összgazdaságban való részvételüket. Lehetôvé teszi a helyi közösség tagjainak, hogy javakat és szolgáltatásokat cseréljenek a “zöld” pénz segítségével olyankor is, amikor a hivatalos pénz szûkösen vagy egyáltalán nem áll a rendelkezésükre.
A gazdasági elméletben és gyakorlatban alighanem ez az elsô hatékony alkalmazása a hálózat eszméjének, szemben a hierarchikus rendszerekkel. Ami a LETSystem-ben új, az az, hogy nem bank, nem is hitelkártyás cserekereskedelem, hanem tulajdonképpen egy független helyi gazdaság.
A pénz információs rendszer, amit emberi erôfeszítés kiváltására használunk.
A LETSystem kiegészíti a hivatalos pénzrendszert, hogy mûködésbe hozza az alulfoglalkoztatott embereket és a kihasználatlan felszerelést, földet és energiát, amennyiben a közösség igényt tart rá. A szokványos pénz használatából sok elkerülhetetlen strukturális probléma adódik; ilyen a stabilitás hiánya, a mennyiségszabályozás nehézségei, a tartalékképzés szükségessége és az adminisztratív költségek. A pénzkínálat kezelése a fennálló gazdasági rendszerek egyik legnagyobb problémája.
Az a megoldás, amely lehetôvé teszi az egyéneknek, hogy pénzt bocsássanak ki, biztosítja, hogy a pénzkínálat fedezni fogja a helyi közösség szükségleteit. Papírpénzt használó rendszerben ez nem igazán praktikus, de egy számítógépes hálózattal könnyen adminisztrálható. A legtöbb közösség, és sok nemzet is, erôsen függ a kiviteltôl és a behozataltól és csak fejletlen belsô struktúrával és gazdasággal rendelkezik. Amikor a kivitel elmarad a behozatal mögött, pénzszûke lép fel és az emberek elveszítik megélhetésüket. Ilyesminek nem szabadna elôfordulnia, hiszen általában csak a pénz hiányzik ilyenkor. Az emberek, a szerszámok, az energia és a nyersanyag többnyire rendelkezésre állnak, és a helyi pénz majdnem mindig visszasegítheti a közösséget a teljes foglalkoztatottsághoz.
A szokványos pénz- és gazdasági rendszerek széles skálájúak és személytelenek, azaz a szokványos fizetôeszközt mindenki elfogadja egy bizonyos, meglehetôsen nagy földrajzi területen. Vevônek és eladónak semmit sem kell tudniuk egymásról. A fizetôeszköz birtoklása magáért beszél és eleget mond ahhoz, hogy a csere létrejöhessen - minthogy a fizetôeszköz birtoklása feltételezi, hogy a birtokló már értékes javakat és szolgáltatásokat adott a közösségnek. A LETSystem ezzel szemben korlátozott hatókörû és személyes. A csereegyezségek a vásárló személyes (hitelszámla)történetére és reputációjára alapozódnak, mivel a tartozás a közösségnek való tartozást fejezi ki.
1) A LETSystem nonprofit szervezetként mûködik, Jogokkal és megbízással ruházza fela MEGBÍZOTTat , aki a tagok mint megbízók nevében jár el. Egyik szolgáltatásaként lehetôvé teszi a tagoknak a kereskedést szolgáló információcserét és a tagok kívánságára beszámolókat közöl a kerekedelmi ügyletekrôl.
2) A központ könyvelési rendszert tart fenn. Az elszámolás kvázi-pénzben történik, amelynek egysége a törvényes fizetési eszközre utal.
3) Minden számla nulláról indul, nem kell pénzt betenni vagy kibocsájtani.
4) A központ csak a számatulajdonos megbízásából eszközölhet átutalást a számlatulajdonos számlájáról egy másik számlára.
5) Az eladás vagy a vétel mindíg önkéntes.
6) Bármely számlatulajdonos ismerheti bármelyik másik egyenlegét és forgalmát.
7) Nincs kamat.
8) Az adminisztratív költségek fedezése belsô pénzben történik és a számlákról kerül levonásra kezelési költség címén
9) Az adózási felelôsség a csereügyletben érintett számlatulajdonost terheli; a LETSystem nem tartozik jelenteni az adóhatóságoknak és nem szed adót a nevükben.
A LETSystem könyvelési rendszere nagyon hasonlít egy olyan hitelegyesületére, amelynek tagjai csak más tagokkal való ügyleteikben használhatják a pénzüket. Következésképpen a könyvelési eljárás csak a számlák közti hitelátutalásokból és idôközönkénti elszámolásokból áll. Ezt lehet kézzel vagy számítógéppel végezni, ahogy tetszik.
A rendszerben használt pénzegységet úgy kell tekinteni, mint ami egyenértékû a helyi törvényes fizetôeszközzel, úgyhogy a tagok egymás közötti cseréikben a szokásos módon értékelik a javakat és szolgáltatásokat és a LETSystem pontosan illeszkedik a fennálló gazdasági rendhez. Minden résztvevô számára világos kell hogy legyen, hogy a rendszer belsô pénzének nincs önmagában vett értéke. Sohasem bocsájtották ki, következésképpen beváltani sem lehet (mármint valódi pénzre.) A LETSystemek területi eloszlása és fejlôdése tehát általában a természetes földrajzi régiók és gazdasági közösségek elhelyezkedését tükrözi.
Valakinek a mérlege lehet pozitív, ha többet keresett, mint amennyit költött; az ilyen számlák “túlfizetést” mutatnak. Hasonlóképpen, egy számla lehet negatív is: az ilyen számlák tulajdonosai többet kaptak, mint amennyi az ô hozzájárulásuk volt; esetükben a számlákon “hátralék” mutatkozik. Világos, hogy csak a túlfizetésben lévôk kockáztatnak—tudniilik azt, hogy a pénz esetleg veszít az értékébôl. A gazdaság ilymódon mindig egyensúlyban van, a tartozások teljes összegével szemben ott áll a követelések teljes összege. Az egyes tagok ténylegesen pénzt bocsájtanak ki a közösség számára, amikor költenek valamire és visszaszerzik azt, amikor eladnak valamit vagy valamilyen szolgáltatást nyújtanak. A tagok számlájáról való minden átutalásról csakis maguk az illetô tagok dönthetneknek, semmi módon nem kényszeríthetôk. A tartozásokat sem lehet “behajtani”. Aki tartozik, az a közösségnek mint egésznek tartozik, nem pedig egy bizonyos személynek, úgyhogy a tagok egyike sem követelhet semmiféle teljesítményt egy másik tagtól. Mindazonáltal elôfordulhat, hogy ha valaki vonakodik zöld pénzt elfogadni, akkor fokozatosan egyre nehezebben tudja majd elkölteni is, mivel ez az információ szabadon hozzáférhetô minden olyan tag számára, akitôl esetleg vásárolni kívánna.
Ha valakinek a bankszámlája tartozást mutat, az az ô magánügye, a negatív LET számla azonban a közösségnek tett ígéret és mint ilyen, de facto közügynek számít. A LETSystem lehetôvé teszi és ajánlja az “önköltségi ár + szerény haszon” alapon való kereskedést; illik tehát, hogy saját szolgáltatását is így kínálja. A LETSystem non profit szervezet, amely a munkerôpiacon szokásos bért fizeti saját adminisztartiv stábjának és nem célja a haszonszerzés.
József tüzifát vág. Péter hegesztô, és szüksége lenne tüzifára, de nincs pénze. Józsefnek ellenben nincs szüksége semmiféle hegesztésre. Egy cserekereskedelmi rendszerben ezen a ponton általában leáll az ügy. Ha azonban József és Péter tagjai egy LETSystemnek, akkor József leszállítja a tüzifát, Péter pedig felemeli a telefont, tárcsázza a LETSyste számát és azt mondja: “Halló, szia, Péter vagyok, 48-as szám, írjál jóvá Józsefnek, 83-as a száma, 5000 forintot tüzifáért.” József számlája 5000 forinttal növekszik, Péteré pedig ugyanennyivel csökken. A következôkben aztán József felfogadja egy ácsot, az ács elmegy a fodrászhoz, vásárol egy ruhát és élelmiszert vesz egy kistermelôtôl, aki így pénzhez jut és el tud végeztetni egy régóta esedékes hegesztômunkát Péterrel -- aki ílymódon ismét munkához jut.
És így megy ez aztán is tovább. A csereeszköz, a zöld pénz, ott marad, ahol létrehozták és állandóan hozzáférhetô fizetôeszközzel látja el a közösséget. A közösség legalapvetôbb forrását, tagjainak termelômunkára fordítható idejét sohasem fogja korlátozni a pénzszûke.
Erzsébetnek új féket kell szereltetnie a kocsijába. Az alkatrészeket és a forgalmi adót rendes pénzben számolja föl neki a szerelô, a szerelési költséget viszont zöld pénzben fizetheti.
Ugyanez az eljárás, amikor vállalkozók kereskednek a LETSystemen belül. A kiskereskedô számára a LETSystem a következôképpen mûködik: egy vásárlója vásárol egy pár cipôt, aminek az ára 5000 Ft; ha az illetô tagja a LETSystemnek, akkor az ár lehet 3000 ft készpénzben és 2000 ft zöld pénzben, ami a kiskereskedô számlájára kerül. Ezt az összeget a kiskereskedô felhasználhatja más LETSystem tagokkal való üzleteiben, legyenek azok egyének vagy más, az övéhez hasonló vállalkozások. Minden kiskereskedô maga dönti el, hogy saját üzletében milyen árrendszert alkalmaz, figyelembe véve a fizetendô adót, a rezsiköltségeket és a haszonkulcsot.
Minden vállkozás használhat zöld pénzt, hogy javítsa üzleti helyzetét éspedig anélkül hogy készpénzfizetési problémái legyenek vagy bármilyen más módon megzavarná az üzletmenetét. Tegyük fel, hogy egy vállalkozás csak nagy nehézségek árán tudja fizetni a rezsiköltségeket, nem tud készpénzt megtakarítani és nincs módja arra, hogy zöld pénzt használjon üzleti kiadásaira vagy az árukészlet beszerzésére. Ebben az esetben minden zöld pénzes ügyletben a rendes pénzben felmerülô költségeit készpénzben fizetik, és készpénzt kap azért is, hogy adókötelezettségeit kifizethesse, a forgalmi adót éppúgy, mint a hasznát sújtó jövedelemadót. Ezzel a stratégiával elhárítható minden kockázat és minden készpénzfizetés fedezve van.
Észak-Amerika sok
városában mûködnek barter-ügyleteket
bonyolító kereskedelmi ügynökségek, amelyek a LETSysteméhez
hasonló szolgáltatásokat kínálnak a
vállalkozóknak. Ezek azonban mind más elvek szerint
mûködnek és a szolgáltatásukat igénybe
vevôknek legalább 300 dollár belépési
díjat kell fizetniük, továbbá minden egyes
ügyletnél még az érték 8
százalékát készpénzben. És
mégis, e magas költségek és a sokféle
korlátozó szabályok ellenére a
vállakozók kifizetôdônek tartják e
szolgáltatásokat és élnek is velük. A LETSystemek ugyanezt a
szolgáltatást nyújtják az átlagos
költségek kevesebb mint tizedrészéért és
jóval nagyobb fogyasztói bázishoz juttatják a
vállalkozót.
Ahogy egyre több
jószág és szolgáltatás válik
zöld pénzért elérhetôvé, úgy növekszik a
vállakozók lehetôsége arra, hogy
költségeiket zöld pénzben fedezzék és
így növelni tudják zöld pénzért kínált
áruik és szolgáltatásaik arányát is.
Ez végô soron növeli a zöld pénz
teljesértékû helyi fizetôeszközként
való alkalmazhatóságát. Ennek
jótékony hatása, hogy megóvja a helyi
termelôket a kívülrôl behozott javak
versenyétôl, és így stabilabb környezetet
teremt a helyi infrastuktúra ferjlesztéséhez.
Különösen hasznos ez azoknak a helyi
élelmiszertermelôknek, akik környezetbarát
termelési eljárásokat alkalmaznak és így
nehezen bírnák az árversenyt a nagyüzemi
mezôgazdasággal. Jótékonysági szervezetek
és különféle szolgáltató klubok, amelyek
nehezen jutnak forrásokhoz recessziós idôkben,
könnyebben fognak adományokhoz jutni, ha zöld pénzt is
elfogadnak Az adományozók szívesebben adnak pénzt
olyan alapoknak, ahol nagy valószínûséggel
számíthatnak arra, hogy pénzük egy része
jövedelemként visszaáramlik majd hozzájuk,
különösen akkor, ha ez az adományozás—mivel
zöld pénzben történik,-- nem korlátozza egyéb, más
célokra irányuló kiadásaikat.
Az élô
szervezeteket sejtfal vagy bôr vagy más
védôréteg borítja, egy határoló burok,
ami szelektív módon biztosítja bizonyos anyagok szabad
áramlását, miközben más anyagokat visszatart.
Minél bonyolultabb a szervezet, annál inkább irányul
tevékenysége a belsô folyamatokra és annál
kevésbé a bôrön keresztüli cserékre. A jelenlegi
körülmények között a helyi
közösségek egyetlen védôrétege
földrajzi jellegû: ez a
közlekedési és szállítási
költségek által kirajzolt földrajzi határ. Mivel
az elmúlt fél évszázadban ezek a
költségek rohamosan csökkentek, a legtöbb helyi közösség
a behozataltól és a kiviteltôl való
rendkívül erôs függôsége folytán
egészen primitív gazdasági folyamatok szintjére
süllyedt. A
LETSystem módot nyújt arra, hogy a helyi
közösségek új védôréteget
növesszenek.