Kingsley DAVIS és Wilbert E. MOORE

 

A RÉTEGZŐDÉS NÉHÁNY ELVE

Egy korábbi írásunkban bemutattunk néhány fogalmat, amelyek alkalmasak a társadalmi egyenlőtlenség jelenségeinek tudományos közelítésére. Ebben a tanulmányban egy további lépést teszünk előre a rétegződés elméletének területén: megkíséreljük bemutatni a rétegződés és a társadalmi rend többi része közötti kapcsolatot. Abból az állításból kiindulva, mely szerint “egyetlen társadalom sem osztálynélküli” vagy rétegződésnélküli, funkcionális terminusokkal próbáljuk megmagyarázni azt az egyetemes szükségszerűséget, amely a rétegződést minden társadalmi rendszerben előidézi. Ezt követően megkíséreljük megmagyarázni, hogy miért oszlik el a presztízs megközelítőleg hasonló módon a pozíciók fő típusai között a különböző társadalmakban.

Minthogy azonban nagy különbségek fordulnak elő az egyes társadalmak között a rétegződés fokában és fajtájában, figyelmet fordítunk a társadalmi egyenlőtlenség változataira is, és azokra a különböző tényezőkre, amelyek ezeket létrehozzák. Nyilvánvaló, hogy e feladat megoldásához két irányba kell elindulnia az elemzésnek, hogy egyfelől a rétegződés egyetemes vonásait, másfelől a rétegződés változó vonásait megérthessük. Természetesen az elemzés egyik oldala segíti a másikat és mindkettő nélkülözhetetlen. Az itt következő tárgyalás során egymásba is fonódnak, habár helyszűke miatt a hangsúlyt az egyetemes vonásokra fektetjük.

Egy dologról az elemzés egész folyamán nem feledkezhetünk meg: nevezetesen arról, hogy a vita a pozíciók rendszerére, és nem azokra az egyénekre vonatkozik, akik ezeket a pozíciókat elfoglalják. Más kérdés az, hogy miért van a különböző pozícióknak eltérő presztízsük, és más az, hogy hogyan jutnak bizonyos egyének ezekbe a pozíciókba. E két kérdés — mint azt érvelésünk majd megpróbálja megmuttni — összekapcsolódik, gondolatilag azonban fontos szétválasztani őket.

A rétegződéssel foglalkozó szakirodalom legnagyobb része a második kérdést próbálta megválaszolni (különös tekintettel a rétegek közötti mobilitás könnyűségére, illetve nehézségére) anélkül, hogy az első kérdést megoldotta volna. Az első kérdés azonban logikailag is előzi a másodikat, és az egyes egyének vagy csoportok esetében ténylegesen is elsődleges.

 

A rétegződés funkcionális szükségszerűség

Furcsa módon, a rétegződés egyetemes meglétét magyarázó fő funkcionális szükségszerűség pontosan az a követelmény, amellyel minden egyes társadalom szembekerül, amikor a társadalmi struktúrában az egyéneket elhelyezi és motiválja. A társadalomnak, mint funkcionáló mechanizmusnak valamiképpen el kell osztania tagjait a társadalmi pozíciókban, és arra kell késztetnie őket, hogy a pozícióikkal járó kötelezettségeket ellássák. Így a motivációkkal két szinten kell foglalkoznia: a megfelelő egyénekbe bele kell nevelni azt a vágyat, hogy bizonyos pozíciókat betöltsenek, és miután már elfoglalták ezeket a pozíciókat, el kell ültetni bennük a vágyat, hogy a velük járó kötelezettségeknek eleget tegyenek. (A motiváció szükségessége) független attól, hogy a rendszer kompetitívjellegű-e, vagy sem. Egy versenyszerű rendszer a pozíciók elérésére irányuló motivációnak tulajdoníthat nagyobb fontosságot, a nem-kompetitív rendszer pedig talán a pozíciókkal együtt járó kötelességek ellátását tartja fontosabbnak; de a motiváció mindkét típusára minden rendszerben szükség van.

Ha a különféle pozíciókhoz kapcsolódó kötelességek egyformán kellemesek lennének az emberi organizmus számára, egyformán fontosak a társadalmi fennmaradás szempontjából, és egyforma képességeket, vagy tehetségek igényelnének, akkor mindegy lenne, hogy ki milyen pozícióba kerül, és a társadalmi elhelyezkedés problémája is kisebb lenne. De valójában egyáltalán nem mindegy, hogy ki milyen pozícióba kerül, nemcsak azért, mert egyes pozíciók lényegüknél fogva kellemesebbek, mint mások, hanem azért is, mert bizonyos pozíciók különös képezettséget vagy tehetséget igényelnek, és egyes pozíciók funkcionálisan fontosabbak, mint mások. Az is lényeges, hogy a pozíciókkal együtt járó kötelezettségeket azzal az igyekezettel lássák el, amelyet fontosságuk megkövetel. Ezért a társadalomnak először is  szükségképpen a jutalmazás valamilyen fajtájával kell rendelkeznie, amelyet mint ösztönzőt felhasználhat, és másodszor egy olyan módszerrel is rendelkeznie kell, amelynek segítségével a jutalmakat a pozícióknak megfelelően differenciáltan osztja szét. A jutalmak és elosztásuk a társadalmi rend részévé válnak, és ezen az alapon jön létre a rétegződés.

Kérdés, hogy milyen fajta jutalmak állnak a társadalom rendelkezésére, hogy azokat tagjai között elossza, és a lényeges szolgáltatásokat biztosítsa. Mindenek előtt a társadalom olyan dolgokkal rendelkezik, amelyek a létfenntartáshoz és a kényelemhez járulnak hozzá. Másodszor olyan dolgokkal, amelyek a humort és szórakozást szolgálják. És végül olyan dolgokkal, amelyek az önbecsüléshez és a személyiség kiteljesítéséhez járulnak hozzá. Az utóbbi, a személyiség sajátosan társadalmi karaktere miatt nagymértékben függ mások véleményétől, de fontossága közel azonos az első kettőével. Minden társadalmi rendszerben a jutalmak mindhárom fajtáját a pozíciók szerint differenciáltan kell elosztani.

Bizonyos értelemben a jutalmak “beépülnek” a pozíciókba. A pozícióhoz kapcsolódó “jogok”-ból állnak, és olyan dolgokból, amiket a pozíció kísérőinek vagy járulékainak nevezhetünk. A jogok gyakran, a kísérők néha funkcionálisan viszonyulnak a pozícióval együtt járó kötelezettségekhez. (Ami a pozíciót betöltő személy szempontjából jognak tűnik, azt a közösség többi tagja rendszerint kötelességnek tekinti).

Ezeken kívül azonban lehet egész sereg kiegészítő jog és járulék, amelyek a pozíció funkciójának szempontjából nem lényegbevágóak, de mégis fontosak a pozíció vonzóvá tételében és a vele járó kötelezettségek ellátásának biztosításában.

Ha egy társadalomban a különböző pozíciókkal járó jogoknak és járulékos jutalmaknak egyenlőtleneknek kell lenniök, akkor a társadalom szükségszerűen rétegződött lesz, mivel a rétegződés pontosan ezt jelenti. A társadalmi egyenlőtlenség tehát egy oltan öntudatlanul megteremtett eszköz, amelynek segítségével a társadalmak biztosítani tudják, hogy a legfontosabb pozíciókat a legmagasabban képzett személyek lelkiismeretesen töltsék be. Ezért minden társadalomnak, eltekintve attól, hogy egyszerű vagy összetett, mind a presztízs, mind pedig a megbecsülés alapján differenciálnia kell a személyeket, és ezért bizonyos mértékű intézményesített egyenlőtlenséggel kell rendelkeznie. Ebből viszont nem következik az, hogy az egyenlőtlenség mértékének vagy típusának minden társadalomban szükségszerűen azonosnak kell lennie. E tények most tárgyalandó tényezőktől függnek.

 

A pozicionális rangsorolás két meghatározója

Abból az általános funkcióból kiindulva, amelyet az egyenlőtlenség szolgál, meg lehet határozni azt a két tényezőt, amelyek a különböző pozíciók viszonylagos rangját meghatározzák. Általában azok a pozíciók biztosítják a legjobb jutalmat és kerülnek ennek megfelelően rangban az első helyre, amelyek a) a társadalom szempontjából a legfontosabbak; b) a leghosszabb képzést vagy legnagyobb tehetséget kívánják meg. Az első tényező a funkcióra vonatkozik és relatív jelentőségű; a második az eszközöket érinti és összefügg a szűkösséggel.

 

Differenciált funkcionális fontosság

Tulajdonképpen egy társadalomnak nincs szüksége arra, hogy a pozíciókat funkcionális fontosságukkal arányosan jutalmazza. Csak elegendő jutalmat kell biztosítania ahhoz, hogy e funkciókat hozzáértően ellássák. Más szóval, azt kell biztosítania, hogy a kevésbé lényeges pozíciók ne versenyezzenek a lényeges pozíciókkal. Ha egy pozíciót könnyű betölteni, akkor nem kell nagymértékben jutalmazni, még akkor sem, ha az fontos. Másrészről, ha a pozíció fontos, de nehéz betölteni, akkor a jutalomnak elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy a pozíciót valamiképpen be tudják tölteni. A funkcionális fontosság így szükséges, de nem elégséges oka annak, hogy egy-egy pozíciónak magas rangja legyen.

 

A személyzet differenciált szűkössége

Gyakorlatilag minden pozíció ellátása — függetlenül attól, hogy hogyan jutnak hozzá — valamilyen szakképzettséget vagy képessséget követel meg. Ez magában a pozíció fogalmában benne foglaltatik, amennyiben azt implikálja, hogy a pozíciót betöltő személynek éppen, mert a pozíciót betölti, bizontos dolgokat végre kell hajtania.

Végső soron csak két olyan mód létezik, ahogyan egy személy kvalifikációja létrejön: belső képesség folytán, vagy képzés során. Nyilvánvaló, hogy a konkrét tevékenységekhez mindig mindkettő szükséges, de gyakorlati szempontból hol az egyikben, hol a másikban, hol mindkettőben mutatkozhat hiány. Bizonyos pozíciók a veleszületett tehetségnek olyan magas fokát követelik meg, hogy  azok a személyek, akik ezeket betölthetik, szükségképpen ritkák. Sok esetben azonban a tehetség bőségesen található a népesség körében, ám a képzési periódus olyan hosszú, költséges és bonyolult, hogy viszonylag kevesen szerezhetnek csak magasabb végzettséget. A modern orvostudomány például a legtöbb egyén szellemi kapacitásán belül esik, de az orvosképzés annyira megterhelő sé drága, hogy valószínűleg senki sem vállalná, ha az orvos pozíciója nem járna olyan jutalommal, amely arányban áll az érte hozott áldozattal.

Ha egy pozíció betöltéséhez szükséges tehetségek bőségben vannak és a szükséges képzés könnyű, akkor a pozíció elérési módjának kevés köze van a pozícióval járó kötelezettségekhez. A kapcsolat tulajdonképpen véletlenszerű is lehet. De ha a szükséges szakképzettségekben hiány mutatkozik a tehetségek szűkössége vagy a képzés költségessége miatt, akkor a pozíciónak, amennyiben funkcionálisan fontos, olyan vonzerővel kell rendelkeznie, amelynek révén felveszi a versenyt a többi pozícióval. Ez valójában annyit jelent, hogy a pozíciónak magasan kell állania a társadalmi ranglétrán, azaz nagy presztízst, magas fizetést, bőséges szabadidőt és hasonlókat kell biztosítania.

 

Ahogyan a variációkat értelmezni kell

Amennyiben a rétegződés két rendszere között különbség van, akkor az azoknak a tényezőknek tudható be, amelyek a diferenciált jutalmazás két meghatározójára, azaz a funkcionális fontosságra, illetve a megfelelő személyzet szűkösségére hatnak. Az egyik társadalomban fontos pozíciók nem feltétlenül fontosak egy másik társadalomban, mivel a társadalmi feltételek vagy a társadalom belső fejlettségi foka különbözők lehetnek. (...) Tehát a rétegződés bármilyen partikuláris rendszere úgy értelmezhető, mint azon speciális feltételek terméke, amelyek a differenciált jutalmazás fent említett alapjait befolyásolják.

 

Fő társadalmi funkciók és a rétegződés

Vallás

Annak okát, hogy mért szükséges a vallás, nyilvánvalóan abban a tényben találhatjuk meg, hogy az emberi társadalom elsődlegesen úgy valósítja meg egységét, hogy tagjai osztoznak bizonyos közös végső értékeken és célokon. Ezek az értékek és célok ugyan szubjektívek, mégis hatnak a magatartásra, és integrációjuk teszi képessé a társadalmat arra, hogy rendszerként működjön. Mivel a célok és értékek nem öröklöttek, és nem a külső természetből származnak, a kultúra részeként alakultak ki, a kommunikáció és az erkölcsi nyomás révén. Mégis úgy kell a társadalom tagjainak szemében megjelenniük, mint amelyek valamilyen realitással bírnak, és a vallásos hit, illetve rituálé szerepe az, hogy a realitásnak ezt a látszatát megalapozza és erősítse. (...) A megszentelt tárgyak és az általuk szimbolizált lények imádata révén, továbbá a természetfeletti előírások elfogadása révén, amelyek egyben magatartási szabályok is, erős kontrollt lehet gyakorolni az emberi viselkedés felett, olyan irányba terelve azt, amely fenntartja az intézményesített struktúrát, és alkalmazkodik a végső célokhoz és értékekhez. Ha a vallás szerepéről alkotott ezel felfogás igaz, akkor érthető, hogy miért kerül minden ismert társadalomban a vallási tevékenység olyan sajátos személyek felügyelete alá, akik ezáltal a társadalom rendes tagjainál nagyobb jutalmakat élveznek. A jutalmak és speciális privilégiumok közül egyesek csak a legmagasabb egyházi funkcionáriusokat illetik, de a többiek rendszerint az egész papi osztályra érvényesek, ha ilyen egyáltalán van.

Ezen túlmenően különös viszony áll fenn az egyházi tisztségviselő kötelességei és azok között a speciális privilégiumok között, amelyeket élvez. Ha a természetfeletti világ sokkal végzetesebben irányítja az emberek sorsát, mint a valóságos világ, akkor földi képviselőjének, azaz annak a személynek, akin keresztül a természetfelettivel kommunikálhat az ember, hatalommal bíró egyénnek kell lennie. Ö a megszentelt tradíciók őrzője, a rituálék felkészült bemutatója, a tan és mítosz magyarázója. Az istenekkel olyan szoros kapcsolatban áll, hogy úgy tekintik, mintha maga is rendelkezne bizonyos jellemvonásaikkal. Röviden tehát ő is kissé megszentelt, és ezáltal megszabadul bizonyos vulgárisabb szükségletektől, illetve kontrolloktól.

Ezért nem tekinthető véletlennek, hogy az egyházi funkcionáriusok olykor a hatalom legmagasabb pozícióihoz kapcsolódtak, miként a teokratikus rendszerekben. (...)

A különösen fejlett — tudományos technológiára épülő — társadalmakban azonban a papság lassanként elveszti státusát, mert a megszentelt hagyomány és a természetfeletti tisztelete háttérbe szorulnak. A társadalom alapvető értékei és általános céljai egyre kevésbé antropomorf módon nyernek kifejezést, olyan hivatalnokok révén, akik alapjában inkább politikai, gazdasági és oktatási pozíciókat foglalnak el, semmint egyháziakat. Mindazonáltal könnyen lehetséges, hogy az értelmiségiek túlbecsülik azt a fokot, amennyire a papság egy világiasodónak feltételezett környezetben presztízsét elvesztette. Amikor alaposan megvizsgáljuk a kérdést, kiderül, hogy a városi proletariátus és a falusi polgárság meglepően istenfélő és paphoz-kötött. Egyetlen társadalom sem vált olyan szekularizálttá, hogy teljesen megsemmisítse a transzcendentális célokba és természetfeletti személybe vetett hitét. S még a szekularizált társadalomban is léteznie kell valamilyen rendszernek, amely integrálja és rituálisan kifejezi az alapvető értékeket, és amely csalódás, halál vagy szerencsétlenség esetén segít az érzelmi egyensúly visszaszerzésében.

 

A kormány

Akárcsak az egyház, a kormány is egyedi és nélkülözhetetlen szerepet játszik a társadalomban. De az egyházzal ellentétben, amely az integrációt az érzelmek, a hit és a szertartások alapján biztosítja, a kormány a társadalmat a törvény és autoritás alapján szervezi. Továbbá a társadalmat inkább a tényleges, mintsem a láthatatlan világ felé irányítja.

A kormány funkciói tehát befelé a következők: a normák végső betartása, az egymással konfliktusban álló érdekek fölötti ítélkezés, valamint a társadalom általános, mindenre kiterjedő megtervezése és irányítása, kifelé pedig a háború és éa diplomáciai ügyek bonyolítása. A kormány ezen funkciók teljesítésekor mint az egész nép meghatalmazottja cselekszik, hatalmi monopóliumot élvez és területén belül minden egyént ellenőriz.

A politikai cselekvés definíciószerűen magában foglalja az autoritást. Ezért a rétegződés benne rejlik a politikai viszonylatok természetében. A politikai pozícióban megtestesült hatalom olyannyira nyilvánvaló, hogy néha úgy vélik, hogy a politikai egyenlőtlenség magában foglal minden egyenlőtlenséget. Ám kimutatható, hogy a rétegződésnek más alapjai is vannak, és hogy a gyakorlatban bizonyos kontrollok gátolják a politikai hatalon teljessé válását. Ilyenek: a) az a tény, hogy a politikai tisztségek tényleges betöltői, és különösképpen azok, akik a felső politikát meghatározzák, szükségszerűen kevesen kell, hogy legyenek a teljes népesség számához viszonyítva; b) az a tény, hogy az uralkodók inkább egy csoport, mint csak saját maguk érdekeit képviselik, és ezért magatartásukat olyan szabályok és szokások korlátozzák, amelyek célja éppen az érdekek korlátozása; c) az a tény, hogy a politikai tisztség viselője csupán hivatala alapján rendelkezik autoritással.

E korlátozó tényezőket figyelembe véve nem meglepő, hogy az uralkodók gyakran kevesebb hatalommal és presztízzsel rendelkeznek, mint amit a formális jogaik felsorolása alapján várni lehetne.

 

Jólét, vagyon és munka

Minden olyan pozíció, amely betöltőjének megélhetését biztosítja, definíció szerint gazdaságilag jutalmazott. Ezért még azoknak a pozícióknak (pl. politikai vagy egyházi) is van gazdasági vonatkozásuk, amelyeknek fő funkciója nem gazdasági jellegű, Ezért a társadalom számára megfelelő eljárássá válik az, hogy egyenlőtlen gazdasági juttatásokat használjon fel, mint alapvető eszközt arra, hogy az emberek pozíciókba kerülését szabályozza, és kötelességeik ellátását stimulálja. Ezért a gazdasági juttatás összege a társadalmi státus egyik fő mutatójává válik.

Azonban mégis hangsúlyozni kell, hogy a pozíció nem azért hoz hatalmat és presztízst, mert magas jövedelemmel jár. Inkább arról van szó, hogy azért biztosít magas jövedelmet, mert funkcionálisan fontos, és mert a rendelkezésre álló személyzet valamilyen okból nem elégséges. Ezért felületes és téves úgy tekinteni a magas jövedelmet, mint egy ember hatalmának és presztízsének okát, mint ahogy tévedés azt gondolni, hogy a betegség oka a láz.[1]

A hatalom és presztízs gazdasági forrását nem elsődlegesen a magas jövedelem képezi, hanem a tőkejavak tulajdona (beleértve a szabadalmakat, a jóindulatot, valamint a szakmai hírnevet). Az ilyen tulajdont meg kell különböztetni a fogyasztói javak birtoklásától, amely inkább mutatója, mintsem oka a társadalmi helyzetnek. Más szóval, a termelő javak tulajdona — helyesen megfogalmazva — a többi pozíciókhoz hasonlóan jövedelmek forrása és a jövedelem maga csupán mutató. Még olyan helyzetekben is, amikor a társadalmi értékeket széleskörűen kommercializálták, és amikor a keresetek jelentik a legkézenfekvőbb eszközt a társadalmi pozíció megítélésére, akkor sem annyira arról van szó, hogy a jövedelem presztízst biztosít a pozíciónak, mint arról, hogy az embereket arra ösztönzi, hogy versenyezzenek e pozícióért. Igaz, ha valakinek pozíciója révén magas jövedelme van, e pénz segítségével akár egy másik pozícióba is felkapaszkodhat. Ám ez megint csak az ő induló, gazdaságilaeg előnyös státusának hatása, amely a pénz közvetítésével gyakorol befolyást.

Amikor a termelő vállalkozás a magántulajdon rendszerében működik, akkor az azon felüli jövedelem, amit az egyén elkölt, létrehozhatja a tőkés gazdaság birtoklását. Eredetileg az ilyen birtoklás nem tekintendő másnak, mint egy egyén pénzügyi helyzetének helyes irányításából származó jutalomnak, később pedig a termelő vállalkozás jutalmának. De ahogy a társadalmi differenciálódás fejlődik, és az öröklés intézménye mégis fennmarad, megjelenik a puszta tulajdon jelensége és az ezért kapott jutalom. Ilyen esetben nehéz azt bebizonyítani, hogy a pozíció funkcionálisan fontos, vagy hogy a felmerült szűkösség (tőkejavak szűkössége — szerk.) nem külsőleges és véletlenszerű. Kétségkívül ezért van az, hogy a termelői javak esetében a magántulajdon intézménye egyre inkább kritika tárgyává válik, ahogyan a társadalmi fejlődés az iparosodás irányába halad. Valójában azonban csak a puszta, azaz szigorúan törvényes és funkciótlan tulajdon támadható, mert az aktív tulajdon valamilyen formája, legyen az magán-, vagy köztulajdon, nélkülözhetetlen.

A termelői javak tulajdonának egyik fajtája a mások munkája feletti jogokból tevődik össze. A legkoncentráltabb és legkizárólagosabb ilyen jog a rabszolgaság esetén áll fenn, de a lényegi elv a jobbágyság esetében is megmarad. Természetesen a tulajdon ezen fajtájának van a legnagyobb jelentősége a rétegződés szempontjából, mert ez szükségképpen egyenlőtlen viszonyt hordoz magában.

A tőkejavak tulajdona azonban elkerülhetetlenül kényszerítő elemet vezet be még a névlegesen szabad szerződéses viszonyba is. A szerződéses alkalmazó autoritása valójában bizonyos szempontokból nagyobb, mint a feudális földesúré, amennyiben az utóbbit jobban korlátozzák a hagyományos viszonosságok. Már a klasszikus közgazdaságtan is felismerte, hogy a versenyzők nem indulnak egyenlő esélyekkel, de ebből a tényből nem vonta le a szükséges következtetést, ti. azt, hogy bárhogyan is jussanak hozzá, a javak és szolgáltatások feletti egyenlőtlen kontroll a szerződő feleknek egyenlőtlen előnyt fog biztosítani.

 

Technikai tudás

Az egyedi célok eléréséhez vezető eszközök megtalálásának funkciója — amikor nem foglalkoznak a célok közötti választás kérdésével — kifejezetten a technikai szférákat érinti. Könnyű megmagyarázni, hogy a nagy szakértelmet kívánó pozíciók miért kapnak magas jutalmat. Ez ugyanis a legegyszerűbb esete annak, hogy a jutalmakat úgy osztják el, hogy vonzzák a tehetséget és motiválják a képzést. Az is nyilvánvaló, hogy miért nem kapják meg szinte soha a legmagasabb jutalmat: a technikai tudás fontossága társadalmi szempontból sohasem olyan nagy, mint a célok integrációja, ami egyházi, politikai és gazdasági szinteken megy végbe. Mivel a technológiai szint pusztán az eszközökkel foglalkozik, egy kizárólagosan technikai pozíciónak végső soron a többi — jellege szerint egyházi, politikai vagy gazdasági pozíció — alá kell rendeződnie.

Mindazonáltal a szakember és a laikus közötti megkülönböztetés minden társadalmi rendben alapvető, és nem redukálható teljes egészében más viszonylatokra. Mind a toborzás, mind pedig a jutalmazás módszere néha olyan téves interpretációhoz vezet, hogy a technikai pozíciók gazdaságilag meghatározottak. Valójában azonban a tudást és szakképzettséget nem lehet “vétel” útján megszerezni, bár a tanulás lehetőségét igen. A képzéshez vezető utak ellenőrzése szinte tulajdonjogként kerülhet bizonyos családokhoz vagy osztályokhoz, következményképpen hatalmat és presztízst biztosítva nekik. Egy ilyen helyzet mesterségesen fokozhatja a képzettség és tehetségek természetes szűkösségét. Másrészről viszont ellenkező előjelű helyzet is elképzelhető. A technikai pozíció jutalmazása olyan magas lehet, hogy túlkínálat feltételei jönnek létre, amelyek közepette a jutalmak legalábbis átmenetileg leértékelődnek. Így a “tudományos pályákon megmutatkozó munkanélküliség” az ilyen pozíciók presztízsének devalválódását eredményezheti. Az ilyen hullámzások változó társadalmakban állandóan előfordulhatnak; és nem szabad elfelejteni, hogy egy rétegződött struktúra hatékonyságát a pozíciókra való toborzás módjai is befolyásolhatják. A társadalmi rend maga is korlátozza azonban a szakemberek presztízsének inflációját és deflációját: a túlzott kínálat úgy hat, hogy a jutalmakat leértékeli és a pzoíció vonzerejét csökkenti, vagy pedig forradalmat hoz létre, mIg az alacsony kínálat nyomán nő a jutalmazás vagy gyengül a társadalom a többi társadalommal folytatott versenyben. (...)

 

A rétegeződött rendszerek változatai

A rétegződés itt kifejtett általánosított elvei szükséges bevezetést jelentenek a rétegeződött rendszerek típusainak áttekintéséhez, minthogy e típusokat a fenti elveknek megfelelő fogalmakkal kell leírni. Ez kitűnik akkor, ha bizonyos variációs módoknak megfelelő típusokat akarunk leírni. Néhány legfontosabb módot (a hozzájuk tartozó szélsőséges típusokkal együtt) az alábbiakban vázolunk: Például az itt következő részben felsorolunk néhányat a legfontosabb módok közül (együtt a poléáris típusokkal, azaz azok alapján):

 

a)             A specializáció foka

 

A specializáció foka befolyásolja a hatalom és presztízs fokozatainak finomságát és sokféleségét. Hatást gyakorol arra is, hogy mennyire lehet egyes funkciókat kiemelni egymás rovására, minthogy egy adott funkció nem kaphat nagy nyomatékot egy hierarchiába addig, ameddig strukturálisan nem különült el a többi funkcióktól. És végezetül, a specializáció foka hatást gyakorol a szelekció alapjaira. A poláris típusok tehát a specializált és a nem-specializált.

 

b)            A funkcionális nyomaték természete

 

Általánosságban igaz, hogy ha a nyomaték a megszentelt dolgokra helyeződik, akkor bizonyos merevség keletkezik, amely a specializáció és ennélfogva a technológia fejlődését is korlátozza. Emellett ilyenkor a társadalmi mobilitás és a bürokrácia fejlődése is lefékeződik. Amikor a megszentelt szerepe csökken, nagyobb teret hagyva a pusztán szekuláris problémáknak, akkor gyors fejlődés és a gazdasági és technológiai pozíciók státusbeli emelkedése következik be.

Furcsa mOdon azonban ezt többnyire nem követi a politikai pozíciók emelkedése, mert ezek rendszerint a vallásiakhoz kötődnek. Az is lehetséges, hogy egy társadalom a családi funkciókat hangsúlyozza, miként ez a viszonylag differenciálatlan társadalmakban történik, ahol a magas halálozási arány nagy termékenységet követel meg, és a rokonság adja a társadalmi szervezet fő alapját. A fő típusok tehát: családi alapú, autoritárius (teokratikus vagy megszentelt, és totalitárius vagy szekuláris) és kapitalista.

 

c)             A bosszantó különbségek nagysága

 

Amit a pozíciók közötti társadalmi távolság nagyságának nevezhetünk — figyelembe véve a teljes skálát — az olyasmi, ami kvantitatív mérésre alkalmas. Nyilvánvalóan figyelemre méltó különbségek léteznek ilyen szempontból a különböző társadalmak között, és ugyanazon társadalom része között is. Tehát a poláris típusok: egyenlőségi és egyenlőtlenségi.

 

d)            A lehetőség foka

 

A mobilitás mértékének megszokott kérdése más, mint a jutalmazások fent említett komparatív egyenlőségének vagy egyenlőtlenségének a kérdése, mert a két kritérium egymástól függetlenül váltakozhat egy bizonyos pontig. Például az Egyesült Államokban a pénzbeli jövedelmek közötti óriási különbségek jóval nagyobbak, mint a primitív társadalmakban, de a társadalmi létra egyik fokáról a másik fokra való elmozdulás esélyének egyenlősége sokkal nagyobb lehet az Egyesült Államokban, mint egy örökletes törzsi királyságban. Poláris típusok: mobil (nyitott), immobil (zárt).

 

e)             A réteg-szolidaritás foka

 

Az előzőhöz hasonlóan, az “osztály szolidaritás” foka (vagy olyan specifikus szervezetek megléte, amelyek az osztályérdekek érvényesítésére törekszenek) bizonyos mértékben a többi kritériumoktól függetlenül váltakozhat, és ezáltal a rétegződési rendszerek osztályozásának fontos elvét képezi. Poláris típusok: osztály szempontból szervezett, osztály szempontból szervezetlen.

 

Külső feltételek

Két dologtól függ, hogy a rétegeződés valamely partikuláris rendszere milyen állapotban van a fenti variációs módozatok mindegyikét figyelembe véve: 1. állapota a változatok többi eleméhez viszonyítva és 2. a rétegeződés rendszerén kívüli feltételek, amelyek azonban a rendszert befolyásolják. Az utóbbiak közül a következők emelhetők ki:

 

a)             A kulturális fejlődés foka

 

Ahogyan növekszik a kulturális örökség, növekvő szakosodás válik szükségessé, amely viszont hozzájárul a mobilitás fokozásához, a rétegszolidaritás hanyatlásához, valamint a funkcionális hangsúlyok megváltozásához.

 

b)            A többi társadalomhoz viszonyított helyzet

 

A többi társadalmakkal való nyílt konfliktus szabad kereskedelmi kapcsolatok, vagy kulturális diffúzió megléte, vagy hiánya valamennyien gyakorolnak bizonyos hatást az osztálystruktúrára. Egy krónikus háborús helyzet a militarista funkcióra tolja a hangsúlyt, különösképpen akkor, ha az ellenfelek többé-kevésbé egyenlőek. A szabad kereskedelem a kereskedő kezét erősíti meg a katona, illetve a pap rovására. Az eszmék szabad mozgása általában egalitáriánus hatást fejt ki. A vándorlás és a hódítás különleges körülményeket hoznak létre.

 

c)             A társadalom mérete

 

Egy kis társadalom korlátozza azt a fokot, ameddig a funkcionális szakosodás elmehet, továbbá a különböző rétegek szegregációjának fokát és az egyenlőtlenség nagyságát.

 

Összetett típusok

A rétegződésről szóló irodalom nagy része megkísérelte a konkrét rendszerek bizonyos számú típusokba való osztályozását. A feladat azonban csak egyszerűnek látszik, és az elemek és elvek elemzése után kellene csak elvégezni, nem pedig ezt megelőzően. Ha az eddigi kifejtés valamennyire is érvényes, akkor azt jelzi, hogy a különböző rendszerek között számos módja van a variációnak és hogy minden rendszer az adott társadalom státusának és a variációk módjainak kombináicója. Teljes társadalmak osztályozása olyan címszavak szerint mint pl. kaszt, feudális, vagy nyílt osztályú, azt a veszélyt hordozza magában, hogy egy vagy két kritériumot kiválasztanak, míg a többieket elhanyagolják úgy, hogy az eredmény a felvetett probléma nem kielégítő megoldása lesz. A jelen kifejtést mint lehetséges megközelítést ajánljuk az összetett típusok rendszeresebb osztályozásához.

Some Principles of Stratification. American Sociological Review, 1945. No 2. 242—249. o.


[1]A jövedelem inkább szimbolikus, mint belsőleg fontos szerepét a társadalmi rétegződésben Talcott Parsons tömören összefoglalta "An Analytical Approach to the Theory of Social Stratification" (Analitikus közelítés a társadalmi rétegződés elméletéhez) c. művében. (American Journal of Sociology, 1940. Május)