Horace Miner

A testtel kapcsolatos rítusok a nacirema népének körében

Forrás: Horace Miner, "Body Ritual Among the Nacirema." (American Anthropologist 58: 3, 1956).

Az antropológusok jól tudják, hogy az emberek hasonló helyzetekben is nagyon különböző módokon viselkednek, attól függően, hogy melyik néphez tartoznak; ezért a legegzotikusabb szokásokon sem lepődnek meg. Sőt, hajlanak arra a feltételezésre, hogy ha a logikailag lehetséges összes viselkedésváltozatot nem is sikerült még fellelni, a hiányzó változatoknak is jelen kell lenniük valahol a világban, valamely, eddig még nem tanulmányozott törzsnél. Ezt a gondolatot egyébként Murdock (1949: 71) fejtette ki a klánszervezetekkel kapcsolatban. A nacirema nép mágikus hiedelmei és gyakorlatai olyan szokatlan jellegzetességeket mutatnak, hogy a fentiek alapján helyesnek tűnik úgy jellemezni őket, mint az emberi viselkedés szélsőséges formáit példázó megnyilvánulásokat.

Linton professzor húsz évvel ezelőtt elsőként hívta fel az antropológusok figyelmét a nacirema ritusokra (1936: 326), de mindmáig nagyon keveset tudunk ennek a népnek a kultúrájáról. Ez az észak-amerikai csoport a kanadai cree, a mexikói yaqui és tarahumare, valamint az Antillákon élő carib és arawak törzsek által közrefogott területen él. Tradíciójuk szerint keletről érkeztek, eredetükről azonban keveset tudunk. A nacirema mitológia szerint a nemzetet egy Notgnihsaw nevű legendás hős alapította, aki egyébként két nagy hőstettéről híres, - áthajított egy "wampum"-t a Pa-To-Mac folyón és kivágott egy cseresznyefát, amelyben az Igazság Szelleme lakozott.

A nacirema kultúrát nagyon fejlett piacgazdaság jellemzi, amely gazdag természeti környezetben fejlődött ki. Bár a nép ideje javát gazdasági tevékenységeknek szenteli, a munka gyümölcseinek nagy részét és a nap jelentős hányadát rituális tevékenységekre fordítja. A rituális tevékenységek az emberi testre összpontosulnak. A külső megjelenéssel és az egészségi állapottal való törődés, úgy tűnik, meghatározó jelentőségű a nép ethoszában. Bár a testtel való foglalkozás mint olyan egyáltalán nem szokatlan, a naciremák szertartásai és az ezekhez kapcsolódó filozófiájuk már egészen egyediek.

Az egész rendszert meghatározni látszik az az alapvető hiedelem, mely szerint az emberi test csúnya, és eredendően hajlamos a gyengeségre és a betegségre. Az ilyen testbe bezárt ember csakis a rítusok és szertartások varázserejétől remélheti, hogy elkerüli majd a gyengeség és a betegség. Minden háztartásban van egy vagy több szentély a rítusok és szertartások elvégzésére. A nacirema társadalom befolyásosabb tagjainak több ilyen szentélyük is van a házukban és jellemző, hogy a házak attól függően számítanak többé vagy kevésbé fényűzőnek, hogy hány ilyen rituális központtal rendelkeznek. A házak többsége igen egyszerű kivitelű, de a gazdagabbak kő vel burkolják a szentély-szobák falait. A szegényebb családok agyagtáblákkal vonják be az szentély-szobák falait, hogy utánozzák a gazdagokat.

Bár mindegyik családnak van legalább egy szentélye, maguk a rítusok nem családi ceremóniák, hanem magánjellegűek és titkosak. A rítusokat általában csak a gyerekekkel beszélik meg, és velük is csak addig, amíg a misztériumokba való beavatásuk zajlik. Nekem azonban sikerült megfelelő kapcsolatot kialakítani a bennszülöttekkel, úgyhogy megtekinthettem a szentélyeket és elmondták nekem a szertartásaikat is.

A szentély legfontosabb része egy falba épített szekrényke vagy doboz. Ebben a szekrényben őrzik azt a sokféle talizmánt és varázsitalt, amelyek nélkül, így hiszi ezt minden bennszülött, nem lennének képesek élni. Ezeket a készítményeket többféle szakembertől szerzik be. Közülük legnagyobb hatalommal a kuruzslók rendelkeznek, akiknek munkáját értékes ajándékokkal kell megjutalmazni. A kuruzslók azonban nem adják oda a gyógyító italokat ügyfeleiknek, hanem csak eldöntik, hogy mit kell tartalmazniuk, és aztán ezt egy ősi és titkos nyelven leírják. Ezt az írást csak a kuruzslók és a gyógyfüvesek értik; ez utóbbiak aztán, újabb ajándékok fejében, elkészítik a kívánt varázsszert.

A varázsszertől nem szabadulnak meg azután, hogy betöltötte rendeltetését, hanem a házi szentély varázsszer-szekrényében helyezik el. Mivel ezek a varázsszerek meghatározott betegségekre javallottak, és mivel az emberek sok-sok valóságos vagy vélt nyavalyában szenvednek, a szekrény általában dugig tele van. Olyan sokféle varázsszer van, hogy az emberek elfelejtik, melyik mire való, és nem merik újra használni őket. Erről a törzs tagjai csak nagyon homályosan beszélnek, így csak feltételezni tudjuk, hogy a régi varázsszereket azért őrzik meg, mert úgy vélik, jelenlétük a varázsszekrényben, amely előtt a testtel kapcsolatos rítusok folynak, valamilyen módon védelmet jelent a ceremóniák résztvevőinek.

A varázsszer-szekrény alatt egy kis medence van. A család minden tagja nap mint nap egymás után belép a szentélybe, fejet hajt a varázsszer-szekrény előtt, különféle szent vizeket kever össze a kis medencében, és aztán rövid fürdő-szertartást végez. A szent vizeket a helyi Víz Templomából szerzik a közösség tagjai, ahol a papok bonyolult ceremóniákat végezve rituálisan megtisztítják a folyadékot.

A varázslók presztízs-hierarchiájában a kuruzslók után azok a szakértők következnek, akiknek elnevezését legjobban talán így fordíthatnánk le: "szent-száj-emberek". A naciremák szinte beteges rettegéssel és odaadással foglalkoznak a szájuk állapotával, ami szerintük természetfeletti hatással van minden társadalmi kapcsolatukra. Úgy vélik, ha nem végeznék a szájjal kapcsolatos rítusokat, fogaik kiesnének, ínyük vérezne, állkapcsuk összezsugorodna, barátaik elhagynák és szeretőik elutasítanák őket. Meggyőződésük az is, hogy szoros összefüggés van az orális és a morális jellemzők között. A gyerekeknek például azért kell rituálisan kiöblíteni a szájukat, mert ettől állítólag erősödik a morális tartásuk.

A mindenki által végzendő mindennapos testi rítusok közé tartozik a száj-rítus. Annak ellenére, hogy ezek az emberek olyannyira féltik a szájukat, a rítusnak van egy, a beavatlan kívülálló számára visszataszító része. Mint elmondták nekem, a törzs tagjai a szertartás során egy kis köteg disznószőrt helyeznek a szájukba, bizonyos varázsporokkal egyetemben, és aztán a szőrköteget a szigorúan előírt módon mozgatják a szájukban.

A privát jellegű száj-rítus végzése mellett az emberek évente egyszer vagy kétszer felkeresnek egy szent-száj-embert. Utóbbiak gazdag kelléktárral rendelkeznek: a legkülönfélébb fúrókkal, árakkal, kutaszokkal. Ezeket az eszközöket arra használják, hogy kiűzzék a démonokat a szájból, ami a kliens szinte elképzelhetetlen kínokat okozó rituális tortúráját jelenti. A szent-száj-ember kinyitja a kliens száját és a fent említett eszközök segítségével kitágítja a megromlott fogakban keletkezett lyukakat. A lyukakba varázsszereket rak. Ha nem talál természetes úton keletkezett lyukakat a fogakban, ő maga vág le nagy darabokat egy vagy több fogból, hogy a varázsszereket alkalmazni tudja. A kliens szerint ez a szertartás azt a célt szolgálja, hogy feltartóztassa a romlás folyamatát és barátokat szerezzen neki. A rítus rendkívül szent és tradicionális jellege nyilvánvalóan megmutatkozik abban, hogy bár fogaik tovább romlanak, a törzs tagjai évről-évre visszatérnek a szent-száj-emberhez.

Reméljük, hogy egyszer, amikor sor kerül a nacirema nép tüzetes vizsgálatára, alaposan megvizsgálják majd ezeknek az embereknek a személyiség-struktúráját is. Elég csak figyelni a szent-száj-emberek szemében izzó fényt, miközben az árral beleszúrnak egy-egy idegbe, hogy gyanítsuk: ezek a "szakértők" nem teljesen mentesek a szadizmustól. Ha ezt sikerül bebizonyítani, nagyon érdekes minta rajzolódik ki, mert a populáció tagjainak többsége határozottan mazochista tendenciákat mutat. Ezekre a tendenciákra utalt Linton professzor, amikor a mindennapi testi rítusok ama sajátos formáját boncolgatta, melyet kizárólag férfiak végeznek. Ez a rítus abból áll, hogy arcuk felszínét egy éles szerszámmal vakarják és kaparják. Kizárólag nők által végzendő rítusokra csak minden holdhónapban négyszer kerül sor, de amennyivel ritkábban végzik ezeket, annyival barbárabbak is. A ritus egyik eleme az, hogy a nők körülbelül egy órán át kis kemencékben süttetik a fejüket. Elméletileg itt az az érdekes, hogy egy túlnyomórészt mazochistákból álló nép szadista szakembereket választ ki magából.

Az adott közösség méretétől függetlenül a kuruzslóknak mindig van egy impozáns templomuk, a latipso. A nagyon beteg páciensek kezeléséhez szükséges bonyolultabb ceremóniákat csak ebben a templomban lehet elvégezni. A ceremóniákon nemcsak a csodatévő vesz részt, hanem egy csoport állandóan jelenlévő apáca is, akik jellegzetes öltözéket és fejdíszt viselve nyugodt komolysággal járkálnak a templom termeiben.

Mivel a latipsobeli ceremóniák rendkívül kíméletlenek, kész csoda, hogy a templomban kezelt valóban beteg bennszülöttek meglehetősen nagy hányada egyáltalán felépül. Kisebb gyermekek, akiket még nem sikerült teljesen indoktrinálni, állítólag ellenállást tanúsítanak, mikor a templomba viszik őket, mert "oda azért megy az ember, hogy meghaljon". A beteg felnőttek viszont nemcsak hogy hajlandók elmenni a templomba, de alig várják, hogy alávethessék magukat a hosszan tartó rituális tisztulásnak. Már amennyiben megengedhetik maguknak az ilyesmit: ugyanis lehet a jelentkező bármilyen beteg, a szükséghelyzet bármilyen súlyos, sok templom őrei csak gazdag ajándékok fejében engedik be a klienseket. És még azután is, ha bebocsátást nyert és túlélte a ceremóniákat, az őrök csak újabb ajándék fejében engedik távozni a hívőt.

A templomba belépő jelentkezőt először is megfosztják minden ruhájától. A mindennapi életben a naciremák kerülik testük és természetes testi működéseik feltárását. A fürdést és a kiválasztást csakis titkosan végzik a családok szentély-szobáiban, rituálisan, a testtel kapcsolatos rítusok részeként. Pszichológiai sokkot okoz, hogy a latipsoba való belépéskor a test titok-jellege hirtelen megszűnik. Egy férfi, akit még saját felesége sem látott soha kiválasztási tevékenység közben, hirtelen ott találja magát pucéron, amint egy apáca jelenlétében és felügyeletével egy szent edénybe végzi a szükségét. Erre a szertartásra azért van szükség, mert egy jövendőmondó az exkrementumokból állapítja meg a betegség lefolyását és jellegét. Másfelől a nőbetegeknek is el kell tűrniük, hogy a kuruzslók vizsgálgassák, tapogassák és bökdössék meztelen testüket.

A templomba érkező páciensek közül kevesen vannak olyan jó állapotban, hogy semmit se kelljen csinálniuk azon kívül, hogy a kemény ágyon fekszenek. A naponta végzendő ceremóniák, akárcsak a szent-száj-emberek által végzett rítusok, sok kényelmetlenséggel és kínzással járnak együtt. Az apácák rituális pontossággal ébresztik minden hajnalon a rájuk bízott nyomorultakat, és hempergetik őket ide-oda kínzóágyaikon, miközben lemossák testüket azokkal a szertartásos mozdulatokkal, amelyekre gondosan kiképezték őket. Más alkalmakkor varázspálcákat dugnak a beteg szájába, vagy gyógyító hatásúnak vélt anyagok megevésére kényszerítik. A kuruzslók időről-időre megjelennek betegeik előtt, és mágikusan kezelt tűket döfnek testükbe. A tény, hogy ezek a templomi ceremóniák nem mindig gyógyítják meg a hívőt, sőt olykor inkább a halálát okozzák, egyáltalán nem rendíti meg az emberek hitét a kuruzslókban.

Hátra van még a szakemberek egy másik, "hallgató" néven ismert fajtája. Ez az ördögűző képes arra, hogy elűzze a megrontott emberek fejébe befészkelődő démonokat. A nacirema nép tagjai úgy vélik, a szülők megrontják saját gyerekeiket. Különösen az anyákról gyanítják sokszor, hogy, miközben a titkos testi rítusokra tanítják őket, rontást hoznak a gyerekeikre. Az ördögűző ellenvarázslata szokatlan módon nélkülöz minden rituális jelleget. A páciens egyszerűen elmondja minden baját és félelmét a "hallgatónak", kezdve a legkorábbi nehézségekkel, amikre vissza tud emlékezni. A naciremák valóban figyelemreméltó emlékezőképességet tanúsítanak ezeken az ördögűző üléseken. Nem ritka az az eset, hogy a páciens sírva fakad, amikor felidézi az elutasítást, amit akkor érzett, amikor csecsemőként elválasztották, és néhányan egészen a születésükkor őket ért traumatikus hatásokig képesek visszavezetni bajaikat.

Végezetül meg kell említenünk bizonyos szokásokat, amelyek a törzsi esztétikán alapulnak, de ugyanakkor a természetes testtel és a test természetes funkcióival szemben táplált idegenkedéssel is összefüggenek. Vannak rituális böjtök, hogy a kövérek lefogyjanak, és ünnepélyes lakomák, hogy a soványak meghízzanak. Más rítusok a nők mellének nagyobbítására szolgálnak, amennyiben kicsi vagy kisebbítésére, amennyiben nagy. A mell formájával való általános elégedetlenséget érzékelteti az a tény, hogy az ideálisnak tartott forma úgyszólván kívül van a lehetőségek körén. Azokat a nőket, akiket a természet már-már természetellenesen nagyméretű emlőkkel sújtott, annyira bálványozzák, hogy az ilyen nők szépen megélnek abból, hogy faluról-falura járva díjazás fejében mutogatják magukat a helybelieknek.

Már utaltunk rá, hogy a kiválasztási funkciók ritualizálódnak és a titkok birodalmába tartoznak. A természetes reproduktív funkciók hasonlóképpen eltorzulnak. A közösülés mint beszédtéma tabu alá esik, mint aktus előzetes tervezést igényel. A terhességet varázsszerek segítségével próbálják elkerülni, vagy úgy, hogy a nemi érintkezést a holdállás bizonyos szakaszaira korlátozzák. A fogantatás valóban nagyon ritka. A teherbe esett nők úgy öltözködnek, hogy eltitkolják állapotukat. A szülés titokban folyik, nincsenek jelen segítő barátok vagy hozzátartozók, és a nők többsége nem szoptatja kicsinyeit.

A rituális életről szóló áttekintésünkből egyértelműen kitűnik, hogy a nacirema népet sokféleképpen nyomorítják a mágikus hiedelmek. Nehéz megérteni, hogy miként tudtak ilyen hosszú ideig fennmaradni a maguk választotta terhek súlya alatt. Ám bármennyire egzotikusak is a naciremák szokásai, igazi jelentésüket csak akkor értjük meg, ha abban a szellemben vizsgáljuk őket, ahogy Malinowski gondolkodott, amikor az alábbiakat írta (1948: 70):

"Messziről és távolról, a fejlett civilizáció biztonságos magaslatából nézve könnyű felismerni a mágia teljesen durva és irreleváns voltát. Ám a mágia ereje és útmutatása nélkül a korai ember nem tudta volna leküzdeni a mindennapi életében támadó gyakorlati nehézségeket, mint ahogyan az ember nem juthatott volna el a civilizáció fejlettebb szakaszaiba sem."

Jegyzetek

Linton, R. (1936). The study of man. New York: D. Appleton-Century.

Malinowski, B. (1948). Magic, science and religion. Glencoe, IL: Free Press.

Murdock, G.P. (1949). Social structure. New York: Macmillan.