Egyik félnek sem szabad hamisan elfogadott kindulópontnak beállítania egy premisszát, sem pedig hamisan tagadnia, hogy egy premissza elfogadott kindulópont.
Lehetséges szabálysértések:
1. Hamisan elfogadott kindulópontként állít be egy premisszát
1.1. Megtévesztő módon egy premisszát magától értetődőnek állít be.
1.2. Előfeltevésbe csomagol egy állítást.
1.3. Kimondatlan premisszába rejt egy előfeltevést.
1.4. Körbenforgó okoskodással védelmezi álláspontját (petitio principii)
2. Hamisan tagadja, hogy egy premissza elfogadott kindulópont lenne.
Vita akkor alakul ki, ha kiderül, hogy egy bizonyos kérdésben nézeteltérés van; ám ahhoz, hogy a nézeteltérést megszüntessék, szükség van bizonyos mértékű egyetértésre a felek között. A védőnek ugyanis ahhoz, hogy érvelni tudjon álláspontja mellett, szüksége van bizonyos közös kiindulópontokra, amelyeket a támadó is elfogad. Bármilyen érveket használ ugyanis a védő, a meggyőzés alapvető sémája mindig ugyanaz. Mintha ezt mondaná: „Azt ugye te is elfogadod igaznak, hogy X? Igen? Nos, ha ebben egyetértünk, akkor meg tudom mutatni neked, hogy van olyan út, amely logikusan elvezet X-től az én álláspontomhoz, Y-hoz.” Nyilvánvaló, hogy ha nincs ilyen közös kiindulópont, vagyis ha nem tudnak megállapodni egy mindkettőjük számára elfogadható X-ben, akkor nem lehet szó semmilyen útról, amely Y-hoz vezetne, tehát nincs értelme az érvelésnek. (Nagyon leegyszerűsítve felfoghatjuk úgy, hogy a védőnek egy olyan következtetést kell konstruálnia, amelynek egyik premisszája a közösen elfogadott kiindulópont, X, a konklúziója pedig az ő álláspontja, vagyis Y. E legegyszerűbb esetben még egy premisszára (nevezzük Z-nek) van szüksége, amely X mellé állítható úgy, hogy most már, ha X is és Z is igazak, ÉS ha a következtetés formája is érvényes, akkor X-ből és Z-ből logikusan következik Y.)
Ez egyszerű mint a pofon; a nehézségek abból származnak, hogy csak nagyon ritka esetekben kerül sor a közös kiindulópontok világos megfogalmazására. (Például egy bírósági vagy egy diplomáciai tárgyaláson.) A mindennapi életben erre rendszerint nem kerítenek sort a vita kezdetén, hanem a felek hallgatólagosan feltételezik, van(nak) ilyen közös kiindulópont(ok). Ez többnyire ésszerű feltételezés, de nyilvánvaló, hogy a bizonytalan helyzet mindkét fél számára visszaélésekre adhat lehetőséget. Kétféle módon lehet visszaélni a helyzettel:
1. Valamelyik fél megteheti, hogy a vita során kétségbe vonja vagy tagadja, hogy egy korábban – többnyire hallgatólagosan – elfogadott közös kiindulópont valóban közös kiindulópont lenne,
2. Vagy ellenkezőleg, valamit, ami korábban nem volt az elfogadott közös kiindulópontok között, a vita egy adott pillanatában az egyik fél megpróbálhatja becsempészni a közös kiindulópontok közé.
Mindkét visszaélés oda vezet, hogy a vita folytathatatlanná, illetve parttalanná válik, mert új vita alakul ki arról, hogy mik is a közös kiindulópontok. Természetesen, ahogy azt az 1. szabály ki is mondja, bármiről lehet vitát nyitni, de nyilván nem ésszerű az éppen folyó vitát ezért megszakítani, hiszen akkor minden folyton megkérdőjelezhető lenne, és egyetlen gondolatot sem lehetne végigvinni.
Ha a védő hamisan úgy állítja be az egyik premisszáját, mintha az egy elfogadott kiindulópont lenne, akkor ezzel lényegében megpróbál kibújni a bizonyítás terhe alól. Ezt a trükköt már ismerjük a 2. szabályból, de ott arról volt szó, hogy a védő az álláspontját igyekszik bizonyításra nem szorulónak beállítani, itt meg az álláspont igazolásához szükséges egyik premisszáról igyekszik elhitetni, hogy annak igaz volta nem szorul igazolásra, amikor megpróbálja közös, tehát korábban már elfogadott kiindulópontként feltüntetni. Lényegében a 2. szabálynál tárgyalt technikákat használhatja itt is.
1. Megtévesztő módon egy premisszát magától értetődőnek állít be.
Bizonyos kifejezések alkalmasak arra, hogy egy állításról azt a benyomást keltsük, hogy az minden normálisan gondolkodó ember szemében a magától értetődő, megkérdőjelezhetetlen kiindulópontok közé tartozik: „mondanom sem kell...”, „magától értetődik”, „mindenki előtt nyilvánvaló...” stb. Az efféle megfogalmazásokkal néha be lehet csempészni valamit a közös kiindulópontok közé.
2. „Becsomagolja”, „elrejti” a számára fontos állítást.
A kérdéses állítást el lehet rejteni valami olyan nyelvi formában, hogy az ellenfél számára ne legyen azonnal nyilvánvaló, hogy egy új kiindulópont becsempészéséről van szó. Itt van néhány nagyon átlátszó csomagolás:
Borzasztóan sajnálom, hogy Ön ilyen szörnyű helyzetbe keverte magát.
A mondatban a sajnálkozás kapja a hangsúlyt, de „fű alatt” azt is el akarja fogadtatni, hogy a másik helyzete szörnyű vagy hogy abba ő maga keverte magát.
Hová tette a gyilkos fegyvert?
„Trükkös kérdés” vagy kérdésbe rejtett állítás, a rendőrségi kihallgatók kedvence. A hangsúly a kérdésen van, de a kérdésben lévő állítás a lényeg.
Jelzők használatával is el lehet olykor érni, hogy egy állításra később már mint a másik által is elfogadott kiindulópontra lehessen hivatkozni:
A kormány amatőr pénzügyi manőverei már évekkel ezelőtt is interpellációk tárgyát képezték itt a Házban.
3. Kimondatlan premisszába rejt egy előfeltevést.
A legrafináltabb megoldás az, amikor egy kimondatlan premisszába sikerül elrejteni azt az állítást, amire közös kiindulópontként kíván később hivatkozni a védő.
4. Körbenforgó okoskodással védelmezi álláspontját (petitio principii)
Amikor a védő egy olyan premisszát használ az érvelésében, amely tartalmát tekintve lényegében azonos a megvédendő álláspontjával, akkor a körkörös okoskodás hibáját követi el.
Isten létezik, ez ott áll a Bibliában is, a Biblia pedig Isten szava.
(Ez egy egyszerű eset, ahol jól látható a körbenforgás, de ugyanezt 25 mondatban is el lehet mondani, és akkor már nem biztos, hogy észrevesszük a trükköt.)
A támadó akkor sérti meg a 6. szabályt, ha kétségbe vonja egy korábban már közös kiindulópontként elfogadott állítás igazságát, illetve tagadja, hogy az adott állítást korábban már elfogadták közös kiindulópontként. Ez olyankor szokott előfordulni, amikor észreveszi, hogy valószínűleg el fogja veszíteni a vitát, ha továbbra is tartja magát a közös kiindulópontokhoz. Ilyenkor hirtelen felfedezheti, hogy de hiszen a kiindulópont hibás, vagy minden átmenet nélkül hirtelen kijelentheti, hogy ő sohasem tekintette elfogadhatónak a kérdéses kiindulópontot, vagy hogy most már nincs meggyőződve annak elfogadhatóságáról. Ez azért nagyon durva, mert ezzel tulajdonképpen lehetetlenné teszi a védő számára, hogy az megvédhesse álláspontját, hiszen erre csak akkor van lehetősége, ha a másik által is jóváhagyott premisszákból indul ki.