Az álláspont nem
tekinthető konkluzív módon megvédettnek, ha a védelem nem a
megfelelő érvelési séma korrekt alkalmazásával
történt.
Lehetséges szabálysértések:
1. Nem megfelelő érvelési sémát alkalmaz
1.1. argumentum ad populum
1.2. argumentum ad
consequentiam
2. Helytelenül alkalmazza a megfelelő érvelési sémát
2.1. argumentum ad verecundiam
2.2. hamis analógia
2.3. slippery slope
2.4. post hoc ergo propter hoc
2.5. secundum quid
A legfontosabb részhez érkeztünk.
A vitát az dönti el, hogy sikerül-e az álláspont
előterjesztőjének meggyőző érveléssel
megvédenie álláspontját. Ha igen, akkor a vitát megnyerte; ha nem,
akkor elvesztette.
Az érvelés nagyon sokféle lehet, de minden esetben az a feladat,
hogy az álláspontot olyan konklúzióként kell beállítani és
elfogadtatni, amelyik logikusan következik bizonyos premisszákból,
amelyeket –feltehetően– a támadó is elfogad. Azt
mondjuk neki: "Ha ezt meg ezt (ti. a premisszákat) elfogadod, akkor
ezt is (ti. a konklúziót is) el kell fogadnod." És tényleg KELL:
mert ha a premisszák igazak, és ha a következtetés formailag is
korrekt, akkor a konklúzió szükségképpen, elkerülhetetlenül
következik a premisszákból.
Ez a szép a logikában. Hogy kényszerítő ereje van.
Pontosabban: hogy kényszermentesen kényszerít.
És ez az egészben a poén. Mert akár az a cél, hogy helyreállítsuk a
megbomlott egyetértést, vagyis valóban meg akarjuk győzni, a
magunk oldalára akarjuk állítani a másikat, akár csak megjátsszuk
ezt, de igazából eszünk ágában sincs egyetértésre jutni, hanem a
másik agyagba döngölése a valódi cél – mindkét esetben a
logika kényszerítő erejét használjuk.
Ha a meggyőzés a cél, akkor segítünk a másiknak: "Nézd, te ott
állsz, én meg itt; de ha onnan ide meg ide lépsz, akkor máris ott
leszel, ahol én." Azt kell neki megmutatni, hogy nincs
áthidalhatatlan különbség az álláspontjaink között: hogy ha van egy
közös, mindkettőnk által elfogadhatónak ítélt kiindulópontunk
(ez lesz az egyik premissza) , akkor megadható egy (vagy több)
további, általa is elfogadható premissza, és ezekből már
elkerülhetetlenül következik a mi álláspontunk (a konklúzió)
– amely egyben most már az ő álláspontja is. Ott áll a
túlparton; álláspontjaink áthidalhatatlannak látszanak. De lépj
előbb erre a kőre, aztán arra – és látod, már csak
egy lépés, és máris ott állsz te is, ahol én.
És ugyanígy járunk el akkor is, ha az agyagba döngölés a cél, de
itt átsegítjük, hanem inkább sarokba szorítjuk. Mondjuk így: "Ugye
elfogadod, hogy ez meg ez?" Ha olyasmit állítunk, amit ilyen vagy
olyan okból nem tud elutasítani (mondjuk, mert korábban maga is
hangoztatta, vagy mert teljesen beleillik abba a világképbe, amit
képvisel), akkor kénytelen lesz elfogadni. Ez lesz az első
premisszánk. Ezután megpróbáljuk elfogadtatni vele a másik
premisszát is: "És ugye elfogadod azt is, hogy így meg úgy?" Most
már, ha van egy kis esze, látni fogja, hogy csőbe akarjuk
húzni, ezért a második állításunknak még az elsőnél is
elfogadhatóbbnak kell lennie: vitán felül állónak, hogy semmiképpen
se tudjon belekötni; így kénytelen lesz azt is elfogadni. Ha jól
csináltuk, vagyis ügyesen választottuk meg a két premisszánkat,
akkor most már csak a konklúziót kell megfogalmazni; és ha
formailag is rendben van a következtetésünk, akkor készen is
vagyunk: sikerült lenyomnunk a torkán, amit nyilvánvalóan nem akart
volna elfogadni. De ne feledd: a premisszáknak igaznak kell lenniük
és a következtetésnek formailag is korrektnek kell lennie, mert
csak e két feltétel együttes fennállása esetén következik a
konklúzió elkerülhetetlenül a premisszákból. Természetesen még sok
más módon is sarokba szoríthatjuk és legyőzhetjük vagy
nevetségessé tehetjük az ellenfelet, de minden esetben a premisszák
és a konklúzió közti logikai kapcsolat erejét használjuk ki.
Hát ez a játék.
Most pedig nézzük, mit mond a szabály és milyen hibákat lehet itt
elkövetni
1. Szimptomatikus érvelés
Itt arra hivatkozunk, hogy valami jele valami
másnak
A premisszák elfogadhatóságát úgy visszük át a konklúzióra, hogy
megmutatjuk : van egy sajátos összefüggés az álláspontban állított
és az érvben állított között
Danny skót, úgyhogy biztosan érdekelni
fogják a költségek.
Ide tartozik a tekintélyre (autoritásra) való hivatkozás: az, hogy
egy tekintély is azt állítja, amit én állítottam, annak a jele,
hogy állításom helyes.
A hivatkozott autoritás nem mindig egy személy. Lehet egy könyv is,
mint pl. a Biblia. Lehet a hagyomány is: amit mondok,
igaz, mert a hagyomány is így tartja. De lehet a tömeg is: igaz,
mert nagyon sokan így tartják. Ez utóbbi az ad populum
érv: amit a nép, a nagy tömeg igaznak mond, az szükségképpen igaz.
Ugyanezt másfelől ad verecundiamnak is tekinthetjük,
hiszen az érv szerénységre int: légy szerény, te biztos nem tudod
olyan jól, mint a nép, a tömeg.
Mindegyik fentebbi érv lehet hibás. A hivatkozott tekintély (akár
személy, akár könyv) esetleg egy másik szakterületen tekintély,
ezért az adott kérdés tekintetében nem mérvadó a véleménye. De a
leggyakoribb hiba itt az ad populum érv: azért, mert sokan
tartanak valamit jónak, igaznak, attól az még nem feltétlenül jó
vagy igaz.
2. Analógiás érvelés
Itt arra hivatkozunk, hogy valami hasonlít valami
máshoz.
A premisszák elfogadhatóságát úgy visszük át a konklúzióra, hogy
megmutatjuk : van egy sajátos analógia az álláspontban állított és
az érvben állított között. Ha két dolog megegyezik egymással
valamilyen vonatkozásban, akkor valószínűleg egy további
vonatkozásban is megegyeznek.
A hasonlít B-hez, amennyiben
mindkettő rendelkezik X tulajdonsággal.
A ezen kívül még Y tulajdonsággal
is rendelkezik.
----------------------------------------------------------------------------
Tehát valószínıleg B is rendelkezik
Y tulajdonsággal.
Példák:
A módszer, amit javasolok, már tavaly
is jól működött, tehát idén is jól fog működni.
Egy jól megépített gép dinamikus, rendezett egész, amelynek minden
része valamilyen feladatot szolgál és a részek mind harmonikusan
együtt működnek. A világegyetem ugyanezeket a jellemzőket
mutatja. A természet váltakozásában, a csillagok és a bolygók
mozgásában, az életciklusok ritmusában ugyanazt az egységet és
harmóniát látjuk, amit a jól szerkesztett gép mozgása mutat. De a
gép egy értelmes teremtő alkotása. Tehát a világegyetem is egy
értelmes teremtő alkotása kell legyen.
A hiba itt nyilván az, ha az analógia hamis: ha a hasonlóság a két
dolog között csak látszólagos. A neve is ezért: hamis analógia.
Példa:
Béla olyan mint a lépcsőház:
sötét és korlátolt.
3. Oksági érvelés
Itt arra hivatkozunk, hogy valami oka valami
másnak
A premisszák elfogadhatóságát úgy visszük át a konklúzióra, hogy
megmutatjuk : van egy sajátos oksági viszony az álláspontban
állított és az érvben állított között
Tomi rettentő adag whiskyt ivott
tegnap este, úgyhogy nyilván szörnyen másnapos most.
Itt sok hibát lehet elkövetni, mert az okság nem olyan
egyszerű dolog, mint amilyennek látszik.
Ahhoz, hogy ok-okozati kapcsolatról beszélhessünk, három
feltételnek kell fennállnia:
1. szükséges a korreláció, vagyis az együttjárás két dolog (itt: ok
és okozat) között: ahogy nő, változik az egyik, úgy vele
együtt nő, változik a másik is. Pl. a testsúly és a
testmagasság között szoros korreláció van: minél magasabb valaki,
általában annál súlyosabb is. (Példánknál maradva: sok whisky -
nagy berúgás, kevés whisky - kis berúgás, no whisky -
józanság.)
2. időben (vagy logikailag) az oknak meg kell előznie az
okozatot. (Tegnap volt az ivászat, ma van a macskajaj.)
3. és végül szükségünk van egy elméletre, egy magyarázatra, amely
számot ad arról, hogy hogyan, milyen mechanizmus révén "okozza" az
ok az okozatot. (Ismerjük az alkohol hatásmechanizmusát.)
Az egyik gyakori hiba itt a post hoc, ergo propter hoc.
(Magyarul: utána, tehát miatta.) Ebben az esetben nincs igazi
oksági kapcsolat, de mivel az egyik dolog megelőzi a másikat,
úgy lehet beállítani, mintha a korábbi dolog okozta volna a
későbbit.
Példák:
Csak néhány hónapja vagyok a vállalat
élén, de máris kitűnő eredményeket produkáltunk. A
kimondatlan következtetés: az én nagyszerű vezetői
képességeimnek köszönhetők a jó eredmények. Ez nem feltétlenül
igaz; az a néhány hónap nyilván kevés volt ehhez, a jó eredmények
oka máshol keresendő. (Pl. még az is lehet, hogy a korábbi
vezető munkájának eredményei most értek be,)
"A fiatalkorú bűnözők 92,4
%-a rendszeresen fogyaszt paradicsomot. Az USA büntetésvégrehajtó
intézeteiben fogvatartottak 57,1 %-a megrögzött
paradicsomélvező. Az autóbalesetekben meghaltak 84 %-áról
bebizonyosodott, hogy rendszeresen fogyasztottak paradicsomot a
balesetet megelőző év során." (Mark Clifton, "The
Dread Tomato Affliction")
Az ad consequentiam érv a következményekre hivatkozik és
nem lehet használni egy állítás igazolására. Ha egy bizonyos
eljárást javasol valaki, akkor nagyon is ésszerű a
következményekkel való érvelés: ez az eljárás nem lesz jó, mert ez
meg ez lenne a következmény. Ha ellenben az a kérdés, hogy ez vagy
az az állítás igaz-e, akkor nem lehet azzal érvelni, hogy
feltétlenül igaznak lennie (vagy nem szabad igaznak lennie), mert
különben ilyen vagy olyan elfogadhatatlan következményekkel kell
számolnunk. Hogy egy állítás igaz-e, az független attól, hogy
szeretjük-e a következményeit vagy sem.
Slippery slope, magyarul: a lejtőn nincs megállás.
Olyankor szokták használni, mikor valamilyen dominóhatást
feltételeznek: ne lépjük meg A-t, mert az szükségképpen maga után
vonja B-t, az meg C-t, abból meg D következik - és D
elfogadhatatlan. Vannak ugyan esetek, amikor számolni kell ilyen
dominóhatással, de nem minden eset ilyen. (Mindnyájan álltunk már
meg lejtőn.)
Secundum quid vagy elsietett általánosítás: ez inkább a
szimptomatikus érvelés egy speciális esete. Amikor bizonyos
jelenségekből valami általánosra következtetünk, akkor
tulajdonképpen a jelenségeket az általános megjelenéseinek,
jeleinek tekintjük. Amikor túl kevés jel alapján általánosítunk,
akkor beszélünk elhamarkodott következtetésről.