Az álláspont nem tekinthető konkluzív módon megvédettnek, ha a védelem nem a megfelelő érvelési séma korrekt alkalmazásával történt.

Lehetséges szabálysértések:

1. Nem megfelelő érvelési sémát alkalmaz
1.1. argumentum ad populum
1.2. argumentum ad consequentiam
2. Helytelenül alkalmazza a megfelelő érvelési sémát
2.1. argumentum ad verecundiam
2.2. hamis analógia
2.3. slippery slope
2.4. post hoc ergo propter hoc
2.5. secundum quid

A legfontosabb részhez érkeztünk.

A vitát az dönti el, hogy sikerül-e az álláspont előterjesztőjének meggyőző érveléssel megvédenie álláspontját. Ha igen, akkor a vitát megnyerte; ha nem, akkor elvesztette.

Az érvelés nagyon sokféle lehet, de minden esetben az a feladat, hogy az álláspontot olyan konklúzióként kell beállítani és elfogadtatni, amelyik logikusan következik bizonyos premisszákból, amelyeket –feltehetően– a támadó is elfogad. Azt mondjuk neki: "Ha ezt meg ezt (ti. a premisszákat) elfogadod, akkor ezt is (ti. a konklúziót is) el kell fogadnod." És tényleg KELL: mert ha a premisszák igazak, és ha a következtetés formailag is korrekt, akkor a konklúzió szükségképpen, elkerülhetetlenül következik a premisszákból.

Ez a szép a logikában. Hogy kényszerítő ereje van. Pontosabban: hogy kényszermentesen kényszerít.

És ez az egészben a poén. Mert akár az a cél, hogy helyreállítsuk a megbomlott egyetértést, vagyis valóban meg akarjuk győzni, a magunk oldalára akarjuk állítani a másikat, akár csak megjátsszuk ezt, de igazából eszünk ágában sincs egyetértésre jutni, hanem a másik agyagba döngölése a valódi cél – mindkét esetben a logika kényszerítő erejét használjuk.

Ha a meggyőzés a cél, akkor segítünk a másiknak: "Nézd, te ott állsz, én meg itt; de ha onnan ide meg ide lépsz, akkor máris ott leszel, ahol én." Azt kell neki megmutatni, hogy nincs áthidalhatatlan különbség az álláspontjaink között: hogy ha van egy közös, mindkettőnk által elfogadhatónak ítélt kiindulópontunk (ez lesz az egyik premissza) , akkor megadható egy (vagy több) további, általa is elfogadható premissza, és ezekből már elkerülhetetlenül következik a mi álláspontunk (a konklúzió) – amely egyben most már az ő álláspontja is. Ott áll a túlparton; álláspontjaink áthidalhatatlannak látszanak. De lépj előbb erre a kőre, aztán arra – és látod, már csak egy lépés, és máris ott állsz te is, ahol én.

És ugyanígy járunk el akkor is, ha az agyagba döngölés a cél, de itt átsegítjük, hanem inkább sarokba szorítjuk. Mondjuk így: "Ugye elfogadod, hogy ez meg ez?" Ha olyasmit állítunk, amit ilyen vagy olyan okból nem tud elutasítani (mondjuk, mert korábban maga is hangoztatta, vagy mert teljesen beleillik abba a világképbe, amit képvisel), akkor kénytelen lesz elfogadni. Ez lesz az első premisszánk. Ezután megpróbáljuk elfogadtatni vele a másik premisszát is: "És ugye elfogadod azt is, hogy így meg úgy?" Most már, ha van egy kis esze, látni fogja, hogy csőbe akarjuk húzni, ezért a második állításunknak még az elsőnél is elfogadhatóbbnak kell lennie: vitán felül állónak, hogy semmiképpen se tudjon belekötni; így kénytelen lesz azt is elfogadni. Ha jól csináltuk, vagyis ügyesen választottuk meg a két premisszánkat, akkor most már csak a konklúziót kell megfogalmazni; és ha formailag is rendben van a következtetésünk, akkor készen is vagyunk: sikerült lenyomnunk a torkán, amit nyilvánvalóan nem akart volna elfogadni. De ne feledd: a premisszáknak igaznak kell lenniük és a következtetésnek formailag is korrektnek kell lennie, mert csak e két feltétel együttes fennállása esetén következik a konklúzió elkerülhetetlenül a premisszákból. Természetesen még sok más módon is sarokba szoríthatjuk és legyőzhetjük vagy nevetségessé tehetjük az ellenfelet, de minden esetben a premisszák és a konklúzió közti logikai kapcsolat erejét használjuk ki.

Hát ez a játék.

Most pedig nézzük, mit mond a szabály és milyen hibákat lehet itt elkövetni

1. Szimptomatikus érvelés
Itt arra hivatkozunk, hogy valami jele valami másnak
A premisszák elfogadhatóságát úgy visszük át a konklúzióra, hogy megmutatjuk : van egy sajátos összefüggés az álláspontban állított és az érvben állított között
Danny skót, úgyhogy biztosan érdekelni fogják a költségek.

Ide tartozik a tekintélyre (autoritásra) való hivatkozás: az, hogy egy tekintély is azt állítja, amit én állítottam, annak a jele, hogy állításom helyes.

A hivatkozott autoritás nem mindig egy személy. Lehet egy könyv is, mint pl. a Biblia. Lehet a hagyomány is: amit mondok, igaz, mert a hagyomány is így tartja. De lehet a tömeg is: igaz, mert nagyon sokan így tartják. Ez utóbbi az ad populum érv: amit a nép, a nagy tömeg igaznak mond, az szükségképpen igaz. Ugyanezt másfelől ad verecundiamnak is tekinthetjük, hiszen az érv szerénységre int: légy szerény, te biztos nem tudod olyan jól, mint a nép, a tömeg.

Mindegyik fentebbi érv lehet hibás. A hivatkozott tekintély (akár személy, akár könyv) esetleg egy másik szakterületen tekintély, ezért az adott kérdés tekintetében nem mérvadó a véleménye. De a leggyakoribb hiba itt az ad populum érv: azért, mert sokan tartanak valamit jónak, igaznak, attól az még nem feltétlenül jó vagy igaz.

2. Analógiás érvelés
Itt arra hivatkozunk, hogy valami hasonlít valami máshoz.
A premisszák elfogadhatóságát úgy visszük át a konklúzióra, hogy megmutatjuk : van egy sajátos analógia az álláspontban állított és az érvben állított között. Ha két dolog megegyezik egymással valamilyen vonatkozásban, akkor valószínűleg egy további vonatkozásban is megegyeznek.

A hasonlít B-hez, amennyiben mindkettő rendelkezik X tulajdonsággal.
A ezen kívül még Y tulajdonsággal is rendelkezik.
----------------------------------------------------------------------------
Tehát valószínıleg B is rendelkezik Y tulajdonsággal.
Példák:
A módszer, amit javasolok, már tavaly is jól működött, tehát idén is jól fog működni.

Egy jól megépített gép dinamikus, rendezett egész, amelynek minden része valamilyen feladatot szolgál és a részek mind harmonikusan együtt működnek. A világegyetem ugyanezeket a jellemzőket mutatja. A természet váltakozásában, a csillagok és a bolygók mozgásában, az életciklusok ritmusában ugyanazt az egységet és harmóniát látjuk, amit a jól szerkesztett gép mozgása mutat. De a gép egy értelmes teremtő alkotása. Tehát a világegyetem is egy értelmes teremtő alkotása kell legyen.

A hiba itt nyilván az, ha az analógia hamis: ha a hasonlóság a két dolog között csak látszólagos. A neve is ezért: hamis analógia. Példa:
Béla olyan mint a lépcsőház: sötét és korlátolt.

3. Oksági érvelés
Itt arra hivatkozunk, hogy valami oka valami másnak
A premisszák elfogadhatóságát úgy visszük át a konklúzióra, hogy megmutatjuk : van egy sajátos oksági viszony az álláspontban állított és az érvben állított között
Tomi rettentő adag whiskyt ivott tegnap este, úgyhogy nyilván szörnyen másnapos most.

Itt sok hibát lehet elkövetni, mert az okság nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek látszik.
Ahhoz, hogy ok-okozati kapcsolatról beszélhessünk, három feltételnek kell fennállnia:
1. szükséges a korreláció, vagyis az együttjárás két dolog (itt: ok és okozat) között: ahogy nő, változik az egyik, úgy vele együtt nő, változik a másik is. Pl. a testsúly és a testmagasság között szoros korreláció van: minél magasabb valaki, általában annál súlyosabb is. (Példánknál maradva: sok whisky - nagy berúgás, kevés whisky - kis berúgás, no whisky - józanság.)
2. időben (vagy logikailag) az oknak meg kell előznie az okozatot. (Tegnap volt az ivászat, ma van a macskajaj.)
3. és végül szükségünk van egy elméletre, egy magyarázatra, amely számot ad arról, hogy hogyan, milyen mechanizmus révén "okozza" az ok az okozatot. (Ismerjük az alkohol hatásmechanizmusát.)

Az egyik gyakori hiba itt a post hoc, ergo propter hoc. (Magyarul: utána, tehát miatta.) Ebben az esetben nincs igazi oksági kapcsolat, de mivel az egyik dolog megelőzi a másikat, úgy lehet beállítani, mintha a korábbi dolog okozta volna a későbbit.
Példák:
Csak néhány hónapja vagyok a vállalat élén, de máris kitűnő eredményeket produkáltunk. A kimondatlan következtetés: az én nagyszerű vezetői képességeimnek köszönhetők a jó eredmények. Ez nem feltétlenül igaz; az a néhány hónap nyilván kevés volt ehhez, a jó eredmények oka máshol keresendő. (Pl. még az is lehet, hogy a korábbi vezető munkájának eredményei most értek be,)

"A fiatalkorú bűnözők 92,4 %-a rendszeresen fogyaszt paradicsomot. Az USA büntetésvégrehajtó intézeteiben fogvatartottak 57,1 %-a megrögzött paradicsomélvező. Az autóbalesetekben meghaltak 84 %-áról bebizonyosodott, hogy rendszeresen fogyasztottak paradicsomot a balesetet megelőző év során." (Mark Clifton, "The Dread Tomato Affliction")

Az ad consequentiam érv a következményekre hivatkozik és nem lehet használni egy állítás igazolására. Ha egy bizonyos eljárást javasol valaki, akkor nagyon is ésszerű a következményekkel való érvelés: ez az eljárás nem lesz jó, mert ez meg ez lenne a következmény. Ha ellenben az a kérdés, hogy ez vagy az az állítás igaz-e, akkor nem lehet azzal érvelni, hogy feltétlenül igaznak lennie (vagy nem szabad igaznak lennie), mert különben ilyen vagy olyan elfogadhatatlan következményekkel kell számolnunk. Hogy egy állítás igaz-e, az független attól, hogy szeretjük-e a következményeit vagy sem.

Slippery slope, magyarul: a lejtőn nincs megállás. Olyankor szokták használni, mikor valamilyen dominóhatást feltételeznek: ne lépjük meg A-t, mert az szükségképpen maga után vonja B-t, az meg C-t, abból meg D következik - és D elfogadhatatlan. Vannak ugyan esetek, amikor számolni kell ilyen dominóhatással, de nem minden eset ilyen. (Mindnyájan álltunk már meg lejtőn.)

Secundum quid vagy elsietett általánosítás: ez inkább a szimptomatikus érvelés egy speciális esete. Amikor bizonyos jelenségekből valami általánosra következtetünk, akkor tulajdonképpen a jelenségeket az általános megjelenéseinek, jeleinek tekintjük. Amikor túl kevés jel alapján általánosítunk, akkor beszélünk elhamarkodott következtetésről.