A védőnek fel kell adnia álláspontját, ha nem sikerült
megvédenie azt; ellenkező esetben viszont a támadónak kell
feladnia az állásponttal kapcsolatos kétségeit.
Lehetséges szabálysértések:
1. nem ismeri el a védelem sikerét (támadó)
2. nem ismeri el a védelem kudarcát (védő)
3. abszolutizálja a védelem sikerét (védő)
4. abszolutizálja a védelem kudarcát (támadó)
argumentum ad ignorantiam
hamis dilemma
Ha a vita valóban azt a célt szolgálja, hogy a szemben álló felek
egyetértésre jussanak egy vitás kérdésben, akkor az elhangzott
érvek (és esetleges ellenérvek) mérlegelése után a feleknek
ésszerű levonni a konklúziót és megállapítani: sikerült-e a
védőnek megvédenie álláspontját vagy sem. Ha sikerült, akkor
az ellenfélnek illik ezt elismernie és visszavonnia kételyeit,
esetleg ellenérveit. Ha viszont nem sikerült, akkor a védőnek
kell – legalább időlegesen – visszavonnia
álláspontját és ezzel elismernie vereségét. (Persze, ha a vita más
célt szolgál, pl. a permanens pofozkodást helyettesíti –mint
pl. az politikai pártok között gyakori–, akkor talán soha nem
ér véget, legfeljebb rövid szüneteket tartanak a felek – vagy
mindkét fél állandóan győztesnek kiáltja ki magát, függetlenül
attól. hogy az adott fordulóban ki volt a jobb.)
Kézenfekvő, hogy ha a támadó nem ismeri el a védelem sikerét,
akkor hibát követ el, épp úgy, mint amikor a védő nem ismeri
el a védelem kudarcát, mert ezzel elzárják az utat az egyetértés
helyreállítása előtt. (Pl.: "Ebben igazad van, de nem
győztél meg, mert továbbra is úgy gondolom, hogy...)
Kevésbé nyilvánvaló, de ugyancsak gyakori hiba, hogy a védő
abszolutizálni próbálja a védelem sikerét, illetve fordítva, ha a
védő kudarcot vallott, akkor a támadó igyekszik abszolutizálni
a védelem kudarcát., sőt megpróbálja azt a saját sikerének
beállítani. Az abszolutizálás itt azt jelenti, hogy mértéktelenül
felnagyítja a sikert, illetve kudarcot, amennyiben elvonatkoztat az
adott vita sajátos feltételeitől. Holott a siker is, a kudarc
is mindig relatív, mert mindig az éppen abban a vitában adott
ellenféltől és az éppen abban a vitában elfogadott
kiindulópontoktól függ. A védő tehát legfeljebb ezt mondhatja:
"Nekem most, veled szemben, ezeket a kiindulópontokat felhasználva
sikerült igazolnom, hogy A". Ezzel elismeri, hogy
egy másik ellenféllel szemben, vagy akár csak más kiindulópontokat
elfogadva ez nem feltétlenül sikerült volna. Ha ellenben azt
mondja: "Nekem most sikerült igazolnom, hogy A, tehát
tényleg igaz, hogy A", akkor abszolutizálja a
győzelmét. Abból ugyanis, hogy neki ebben a konkrét vitában
sikerült megvédenie álláspontját, még nem következik, hogy az az
álláspont tényleg igaz vagy helyes.
Nyilván ugyanez vonatkozik a támadóra is, de ő még egyéb
gonoszságokra is képes. A védelem kudarca esetén a támadó kedvenc
manővere ugyanis az, hogy ad ignorantiam (azaz: a
tudatlanságra hivatkozva) az általa esetleg korábban nem is
képviselt, nem is védelmezett ellenkező álláspontot igazoltnak
kiáltja ki. Pl. abból, hogy ellenfelének nem sikerült igazolnia
hogy A , a támadó most diadalmasan levonja a
következtetést: tehát bebizonyosodott, hogy nem-A
az igaz. (Ez ugye több, mint a védelem kudarcának abszolutizálása,
mert az csak ennyi lenne: "Neked most nem sikerült igazolnod, hogy
A, tehát nem igaz, hogy A". Ez is jóval több
annál, mint amit jogosan állíthatna, ő azonban ennél is tovább
megy és ezt állítja: "Nem sikerült igazolnod, hogy
A, tehát igazolást nyert, hogy nem-A az
igaz." Ez teljesen jogosulatlan. Abból, hogy én nem tudtam
most bizonyítani, hogy nincs isten, semmiképp se lehet levonni azt
a következtetést, hogy akkor tehát van.)
Ezt a trükköt, ha szükséges, kombinálni lehet még egy hamis
dilemmával is. A hamis dilemma a diszjunktív szillogizmuson
élősködik, az meg így néz ki:
Vagy A, vagy B
Nem A (vagy B)
----------------------
Tehát B (vagy A)
Itt A és B két olyan állítás,
amelyek nem lehetnek egyszerre hamisak. Ha az egyik nem igaz, akkor
a másik biztosan az. A hamis dilemma ugyanezt a formát használja,
de nem egymást kizáró állításokkal. Igen sokszor ugyanis az a
helyzet, hogy nem csak két, egymást kizáró alternatíva áll
egymással szemben, hanem kettőnél több lehetőség van.
Ilyenkor a diszjunktív szillogizmus formájával azt az illúziót
kelti a beszélő, mintha csak két, egymást kizáró
lehetőség volna, vagyis csal. "Ha nem fehér, akkor fekete!
Hiszen bebizonyosodott, hogy nem fehér!" Igen, de ebből még
nem következik, hogy akkor csak fehér lehet. Lehet szürke is. Vagy
kék, piros, zöld stb. A hamis dilemmára azért van szükség, mert az
ad ignorantiam érveléshez mindenképpen két egymást kizáró
álláspontra van szükség.